1. Az első számú tudnivalókat
a parlamenti
választással és a politikai-stb. cselekvéssel kapcsolatban a mellékelt táblázat
foglalja össze.
2. A Fideszt le lehet
váltani.
A most következő választáson is. Csak össze kell fognia
mindazoknak, akik nagyon nem szeretik. Minimum kétharmados többségben vannak. A
legegyszerűbb matek. Egyetlen Fidesz-ellenes választási koalíciót kell
létrehozni, és mindenki arra szavaz, aki le akarja őket váltani. Ilyen pragmatikusan
kell hozzáállni. Le akarod váltani őket vagy nem? Akkor nem nyafogsz, hanem szervezed.
Minden más esetben a Fidesz nyer. Ezt mindenki (így) tudja. Egyéb kérdés?
A múlt
választásoknál még sokkal könnyebb lett volna, ott – képzeljétek! – elég lett
volna az MSzP és a Jobbik összefogása, hogy leváltsák őket. Mindenki sokkal
kíváncsibb lett volna erre! A Fidesznek esélye sem lett volna ellenük. A
hasadat fogod kacagva, kedves polgártársam? Ennyire elrugaszkodtál a
valóságtól? Mi lenne abban nevetséges, hogy két komolyabb politikai erő, noha
távol állnak egymástól, felelős módon belátják, hogy csakis együtt válthatják
le azonnal ezt a mérhetetlenül
kártékony, idióta pártállami maffiát, amelyről lehetett tudni, hogy a következő
4 évben még durvábbak lesznek? Ez az ország első számú érdeke – az összes többi
hiszti, impotens elvieskedés, a kétes pártrenomék szánalmas fényezgetése.
Ma ugyanez
a helyzet, csak még egyértelműbb lett a matekpélda. Ma már nem elég két
pártnak, hanem minden ellenzéki erőnek össze kell fognia, mivel ellenzéki pártszimpatizáns
összesen nincs annyi (28-30% körül), mint fideszes (30-32%). A szürke zónában
(40%) azonban a túlnyomó többség szintén nem szereti a Fideszt. Ám a többire is
azt mondja, hogy egykutya. A jelenlegi alternatívákra. Eleve túl sok van
belőlük, ki sem igazodik köztük (én se egyébként). Nem tudja, nem követi, ki az
a DK, Együtt, Kétfarkú, LMP, Momentum, Párbeszéd stb. Hosszan sorakoznak a
papíron, na melyiket ikszelje…
Minél több van belőlük, annál
biztosabb a Fidesz győzelme. Ezzel szemben, ha csak ennyit lát a szavazólapon,
hogy
(1) Fidesz-KDNP
(2) „Le a tolvajokkal!” Koalíció
akkor megnyertük a választást.
A (2) fantázianév, Lehet Más Is,
pl. Együtt… ja nem, az foglalt, Párbeszéd… ja az is. Demokratikus Koalíció!...
hülye vagy, az egy létező párt. Összefogás… az is volt már. Akkor valami
költőibbet: Momentum… hé, minden le van foglalva? Akkor egy vicceset: Magyar
(!) Kétfarkú… – Mindegyik név megverné a Fidesz-KDNP-t, ha csak egymaga állna
szembe vele. A fenti fantázianév előnye, hogy a Jobbiknak sem lehet ellene
kifogása. Megkérdezem a gyerekeim anyukáját, ő mit javasol. Azt mondja, Tiszta
Magyarország. Egy kicsit steril. De akár. A lényeg, hogy minden szavazó minden magyarázat
nélkül kiismeri magát a szavazólapon. Aki nem akarja a Fideszt tovább, az a
másikra szavaz. És ezt látván, hogy egyetlen, tehát hatalmasabb erő lépett
színre – még a fideszesek is megszelídülnek, mint Ficsor házmester a Kommün
után az Édes Annában. Csak arra kell
figyelni, hogy a tolvajok és maffiózók ki ne lógjanak közben az országból,
zsebük megtömve zserbóval és aranyláncokkal.
Ha csak párt állíthat pártlistát
(és nincs idő új létrehozására), akkor az egyik (pl. a legkisebb) létező pártot
kell kiválasztani az egyetlen ellenzéki gyűjtőpárt szerepre. A pártlista
összeállítása a támogatottsági mutatók arányában. Itt a központi emberek bölcs
együttműködése szükséges, ahogy az egyéni jelölteknél a vidéki polgártársaké. Végre
meg lehet mutatni, hogy nemcsak ugatunk, acsarkodunk, lúzerkedünk, miközben a
maffiózók röhögnek a markukba, hanem pik-pakk, praktikusan, helyi szinten a
Koalíciós Erők kiválasztják a legnépszerűbb jelöltet, akinek a legtöbb esélye
van nyerni a fideszes jelölttel szemben. A pártokraták itt különösen vegyenek
vissza: az egyéni jelöltek a választókerületek képviselői, ezek lakosságát,
érdekeit képviselik, és nekik tartoznak elszámolni. Semmi közük a pártokhoz.
De mintha az általános ellenzéki
pártoskodás, veszekedés, szájtépés, nyafogás, arculatformálás, taktikázás,
atomi szétesettség nem azt mutatná, hogy…? Mintha a magasan kvalifikált, döntéshozó,
véleményformáló elit politikai és etikai impotenciája, konformitása, tehetetlensége,
motiválatlansága nem azt mutatná, hogy
3. a többség nem
akarja leváltani a Fideszt?
(És ugyanez volt már a 2014-es választáson is?)
Hát az meg hogy lehetséges?
Úgy, hogy a többség jelentős
része (köztük a döntéshozók és véleményirányítók) mást mond, mint amit gondol,
érez. És/vagy elemi dolgokat elhallgat. Nem nyílt. Amibe nem akar, abba nem
gondol bele. Elfojt. Nem számít, hogy tudatosan vagy tudat alatt, nem számít,
hogy másokat vagy magát téveszti meg, nem számít, hogy ostoba vagy korrupt, az
eredmény ugyanaz. „Filozófiailag” ugyanabban az önbeteljesítő butaságban hisz,
mint a Fidesz és a mai emberiség zöme: „az” ember mindenekfelett „saját”
érdekét érvényesíti, és nem törődik más, vagy az egész érdekeivel. Ilyen és
kész, aki mást hisz, az hazudik vagy/és vesztes. Ez persze azt jelenti, hogy
ebben az öldöklő szociáldarwinista kiszorítósdiban ő maga is stratégikus,
megtéveszt, titkolózik, hazudik, elfojt. Nem csak, de hülye lenne nem.
Nézzünk néhány ilyen őszintétlen ágenst.
A biztos parlamenti pártok, Jobbik és MSzP üzemeltetői láthatólag jól elvannak
így is. Az MSzP-be életet lehelni támadt egyetlen vállalkozó, Botka ugyanezzel
a konklúzióval zárt: nem akarnak megújulni. A többi „baloldali” kis párt is tőle
vesz el szavazókat. Ha sikerülne is egyetlen „baloldali” tömbbé szerveződniük,
akkor sincs reményük semmire, túl azon, hogy parlamenti párt maradnak. Hja,
ezekben a zord időkben meg kell becsülni azt a kicsit is, ami még megmaradt… Majdcsak
történik valami 2022-ig…
A statisztikák szerint Vona / a
Jobbik alapstratégiája, hogy egymaga le fogja váltani Orbánt / a Fideszt, nem
jött be, és napról napra komolytalanabb. Régóta makacsul feleannyi
szimpatizánsuk sincs, mint a Fidesznek, nem tudták növelni szavazótáborukat. Kevés
volt a „Vona mint egy sokkal jobb Orbán” imidzs, aki kifelé is keményebben
fogja képviselni a magyarok érdekeit, és befelé is igazi rendet tesz, pl.
lecsukja a tolvajokat. Kár lenne közben peckes léptekkel belesétálnia a
Jobbiknak az alamuszi nyuszi szerepbe, aki az utolsó pillanatig hitt abban,
hogy egyedül is menni fog. És a választás estéjén éjfélkor a Fidesz- és Pártállami
vezérkar joggal gúnyolódik boldog pezsgőkoccintások közepette, hogy szegény
Vona, most se volt képes elismerni, hogy csak egy vesztes a sok közül.
A hivatásos politikai elitnél és
„holdudvaruknál” súlyosabb eset: mindenki stabilan (és főleg közpénzből) jól
kereső. Köztük a döntéshozók és véleményirányítók. Sokan őszintén utálják és
kritizálják a Fideszt / Orbánt, de mindent összevetve ők szintén jól elvannak
így is. Őket szintén nem érintik a létminimum környékén vagy alatt élők
milliói, inkább elhatárolódni igyekeznek tőlük; épp elég fárasztó saját magukat
betutizni ebben a kíméletlen taposás-könyöklésben, ami a „kapitalizmus”. És
felfordulást aztán végképp nem akarnak. Ki akar.
Köszönik, nem kérnek a Fidesz
leváltásának evidens politikai következményeiből.
Pontosabban: már az okaitól is
félnek. Hogy szembe kell nézni a rendszerváltás abszurd hazugság-rendszerével.
Egy: lehetetlen, hogy ne csukják
le a tolvajokat. 8 éve egy ország figyeli magatehetetlenül, hipnotizáltan, az
interneten pótcselekedve, hogyan lopják ki egyre nyíltabban mindenki szemét,
hogy rendezik be erre egész Magyarországot. Nincs olyan, realisztikus
forgatókönyv, amelyben Orbán és a Fidesz elveszíti a választásokat, és nem
indul be a jelenlegi maffiatevékenységek számonkérése. És lehetetlen, hogy a
lecsukási mizéria, a maffiajelleg utáni nyomozás megálljon a Fidesznél és
2010-nél. Nem is az, hogy félni kellene tömeges lecsukási hullámtól, afféle
jakobinus terrortól – csak annyi, hogy bizonytalanságot, fennakadást okozhat a
praktikus államirányításban, az intézmények működ(tet)ésében. Eleve: hogy fogja
simulékonyan átvenni az állami és Fidesz-birodalmat egy ennyire sokféle
választási koalíció. „Hát ezek most se tudnak semmiben megegyezni (és ne is
egyezzenek, én se akarok soha egyezkedni az xy-okkal), hát még mi lenne velük
kormányon. Tiszta felfordulás.” Ebből nem kér senki, akinek a Fidesz alatt is
jól megy, akármennyire őszintén rühelli is őket. Köszöni, nem kér a
kormányválságból… A jogi és tulajdoni rendszer összeomlásából?
A helyzet azonban az, hogy ha az
ellenzék ezt a matekpéldát megoldotta, az már a váltás. Onnantól fogva a magyar
politika átment a tűzkeresztségen: eddig példátlan módon és példásan
összefogtak, okosan, praktikusan, hatékonyan együttműködtek. Már megtették a
döntő lépést: megnyerték a választást. Elég hitelesek. A kormányzás is menni
fog. Sokkal demokratikusabb, praktikusabb, nyíltabb lesz, mint eddig.
Kettő:
4. a felfordulás, a
jogi és a tulajdoni rendszer összeomlása a rendszerváltással történt meg.
Azonnal elkezdődött és folyamatosan teljesedett be.
Orbán és Fidesz csak a csúcsa,
beteljesítője, „legprofibb” képviselője a rendszerváltás ma is, az ellenzék
köreiben is, uralkodó „filozófiájának”.
Ezért nincs ellenzék.
Semmi sem előzmény nélküli a mai
Fideszállamban, mindent a rendszerváltás „filozófiája” és korábbi gyakorlata
alapozott meg. A politika, a „kapitalizmus”, az élet a hatalomszerzésről szól,
ebben egyetért(ett) kb. mindenki. Azonnal ott volt a pártokrata-maffia jelleg
mindenütt. Azonnal megindult az antidemokratikus piramisépítés, a vezetők és
döntéshozók jövedelmeinek folyamatos többszöröződése, és a képviselet nélkül
maradt dolgozó tömegek béreinek alacsonyan tartása.
Az egyetlen, persze durva következmény-rendszerrel
terhes, újdonság a Nap alatt, hogy 2010-ben, 2014-ben, és a károgó többség
szerint 2018-ban is egyetlen (viszonylag) erős párt van csak, nincs ellenfele,
nincs parlamenti inga, és közben úgy alakították át a jogrendszert, a
választásokat, sőt a választókerületeket is, hogy ne is legyen – egyszóval hogy
egypártrendszer lett. Újra, csak sajna ma az eszme is szar és a gyakorlat is.
A jog ma Magyarországon, minél
magasabb szintű, annál inkább, Orbán személyes akaratának első számú eszköze,
közege, fegyvere, védelmezője, elősegítője. Az van az alkotmányban, amit ő akar
(és ő azt akarja, hogy alkotmányosan kelljen úgy gondolkodni, ahogy ő) és az
van minden komoly döntéshozói pozícióban, akit ő akar (és ő olyanokat akar,
akik azt csinálják, mondják, amit ő akar). Előbb a Fidesz, majd (ennek 2/3-os
parlamenti többségével) a magas szintű politikai és állami intézményrendszer
föntről lefelé szépen egyre inkább piramisba áll neki(k). A piramis négy éle a
képviseleti demokrácia négy alappillére – törvényhozás, végrehajtás, független
jogszolgáltatás, sajtó – a megfelelő szögbe döntve; csiszolni persze még kell
rajtuk. Köszönjük, jogászok. Igazi „kapitalisták” vagytok: mindenekelőtt a
Jogbirodalom burjánzásában vagytok érdekeltek, akkor is, ha az utolsó fát is ki
kell vágni a Földön az aktáitokhoz. Kafka üzeni a Vogonok Bolygójáról: a jog
egész diskurzusa egy gigantikus, horrorisztikusan növekvő, rossz stílusú és
problémamegoldó képességű, öngerjesztő problématömeg. Vö. még a Georgia Guidestones 7. „parancsolata”: „Avoid
petty laws and useless officials.” Kevesebb piti törvényt és haszontalan
hivatalnokot.
A rendszerváltás, a
politikusokkal, a pártokráciával az élen a szociáldemokráciát törölte el, és a
jog fontoskodva szolgáltatta a hátteret, a jogtisztelő emberek (és az
erőszakszervezetek) sima átállítását a jogilag legitimált maffia-rabló
rendszer védelmére. Kevés vigasszal szolgál, hogy az USÁ-ban ugyanez történt.
A tulajdonviszonyok
rendszerváltás utáni „átrendeződésének” – a rövidlátó elkótyavetyélésnek, a
felelőtlen szabadrablásnak, a pártok köré szerveződő partikuláris érdekháborúk
undorító kotyvalékának – gyakorlatilag nincs védelmezője. Csak elvi, az viszont
rajtam kívül kb. mindenki. A magyarok megint ugyanoda lyukadtak ki: csak a
gyakorlat szar, az eszme jó. Pontosabban nincs már jó meg rossz, csak a nagy
büdös igazság. „Az ember”, legalábbis
a sikeres, a túlélő, magának tutiz és a többit leszarja és/vagy elnyomja. Végig
e „filozófia”, ideológia alapján emelkedett a döntéshozók jövedelme-vagyona, és
csökkent mindazon dolgozók tömegeié, akiknek nagyvonalúan az alsóbb osztály
szerepét szánták. (Vajon mit jelentett az MDF ártatlannak tűnő „erős
középosztály” szlogenje? Hogy van „felsőbb osztály”, gazdag burzsoázia, és van
„alsóbb osztály” szegénység. Jaja: ahogy azt Bontó vármegyében elképzelik.)
Végig e „filozófia”, ideológia alapján veszítette el minden köztulajdon és
közpénz e jellegét. Jutott belőle mindenkinek, aki elég „szociáldarwinista”
volt; és ennek mértéke döntötte el, mennyit tud kirabolni belőle. („Szociáldarwinista”,
politikai formájában fasiszta, aki bizonyos „alacsonyabb rendű”
embercsoportoknak nyugodtan árt – és minél megfoghatatlanabbul, áttételesebben
csinálja, annál inkább kikéri magának, hogy ő az lenne.)
Már a rendszerváltás lényegét
jelentő privatizációs törvény lerakta a hazai maffia- és tolvajrendszer
alapjait. Az ÁVÜ alkalmazottai nyilván azért kerestek sokkal több pénzt, mint a
többi dolgozó, hogy a tényleges privatizációs munkát a „megfelelő”
magáncégeknek utalják ki, akik nem munkájuk, hanem a lebonyolított üzlet
volumenének arányában kapják a javadalmazásukat. Ezt nem Tocsik Márta találta
ki 1996-ban, hanem a törvényalkotók a legelején. Ő csak tökéletes beteljesítője
volt a törvény előírásainak; az, hogy maffiaszerű az egész, az a törvény
sugallata, víziója volt: más értelme nincs a munka magánkézbe adása és
javadalmazása e kombinációjának. (Emlékeztetőül: T. M. egy havi munkával az
akkori havi minimálbér 47 133-szorosát kereste.) Ha ügyesebb maffer lett
volna, és nem megfoghatóan küldi el a pénzt a csókosoknak, még ma is csak pár
bennfentes ismerné a sztorit. A politikusok és pártok, az „állami” megrendelések,
és a megbízott magáncégek korrupt összefonódása Magyarországot éppúgy
nihilizálta, mint az Egyesült Államokat. Hogy a pénz nem milliónyi csatornán
keresztül árad mindenki között likviden, pontosan követve a milliónyi értéket,
hanem minden szabad pénz (= idő, mindannyiunk ideje, pénz = a mindannyiunk
által létrehozott értékek hozzáférhetősége) minél kevesebb kézbe összpontosul,
nihilizálja a társadalmat és megfojtja a gazdaságot, a kultúrát, amely szabad
idő és pénz nélküli zombikkal, és kulturálatlan, korlátolt, ötlettelen
milliárdosokkal sosem lesz virágzó. A régi despotizmusokkal társuló
kapitalizmus, a politikai-állami-gazdasági-jogi monopolfasizmus a tuti
boldogtalanság, igazságtalanság, hülyeség. Az ember ennél sokkal többre hivatott.
De a legdurvább probléma, akiket
a leginkább védelmez ez a kártékony ideológia és minden abszurd drámát lepipáló
antidemokratikus rezsim: a „pártfüggetlen” milliárdosok.
Nem, nem, soha nem fogadom el,
hogy Csányi Sándornak odaadtátok korábbi közvagyonunkat, a fél Dunántúlt, a
végig jól működő gazdaságokat, a fél OTP-t stb. Elvileg sem; na és
gyakorlatilag? S*ggf*j*k! Ennek a f*szk*l*pn*k adtatok 250 Mrd magánvagyont? Ezen
őrjöng 28 éve nap mint nap a pártokrata parlamenti háború szüntelen pusztítva
és rombolva a közintézményeket és az emberek életkörülményeit, reményét,
mindenki stílusát? Erre ment ki a rendszerváltásotok, hogy Bige Lászlónak adtátok
az egész Nitrokémiát? Szerintetek ő jobb gazdája annak a 200 Mrd magánvagyonnak,
mint ha közvagyon volna? Szerintetek a magyarok demokratikus közösségének nem
lenne mérhetetlenül több / jobb ötlete, hogy mit lehet kezdeni ezekkel a
pénzekkel?
És minél nagyobb, arcátlanabb,
hihetetlenebb, ocsmányabb a baromság, mindenki annál tehetetlenebb? Mindenki
minden lépését leköveti a jogilag felkent bűnözőknek, mintha filmet nézne, de
„tehetetlen”, mit csinálhatna, „ez van”?
Kicsi országom, példás alakban / Te
orcádra ütök.
5. A rendszerváltás
ideológiája hatalmas tévedéseken alapul.
Magyarországon jelenleg a dolgozók / keresők 70%-ának nincs
megtakarítása (Bankmonitor). De „átlagosan” minden dolgozóra 4,1 M megtakarítás
esik! (MNB) Magam is a 70%-ba tartozom (kocsinak, külföldi nyaralásnak [anyjuk
is tanár, 2 gyerek, saját lakás] a közelébe’ se vagyunk, egy gázbojler-szerelés
vagy egy mobilvásárlás részletre már szétvágja a családi kasszát, ami a rezsire
és olcsó élelmiszerre van kalibrálva), úgyhogy elég élénken tudom elképzelni,
milyen lenne, ha én is az „átlagos”-hoz tartoznék, és 4,1 M megtakarításom
lenne – mint minden dolgozónak! És nem lenne űzött-fáradt zombi mindenki! És
nem mindenki azt figyelné keserűen / szomorúan / dühödten, hogyan síbolnak,
hazudnak, hatalomkoncentrálnak maguknak a politikusok és döntéshozók. Minden
dolgozónak lenne szabad pénze / ideje – csakis így lehet kreatív és minőségi a
szabad- és a munkaidő is, mivel ez utóbbiak összmennyisége határozza meg egy
ország jólétét.
A hatalmas
tévedések közül itt csak az egyik legfontosabbat emeljük ki. Eszerint a világrendszerek
versenyét a kapitalizmus nyerte, ez bizonyult életképesnek; a szocializmus
összeomlott.
Nos, a legalább 10 éve tartó
világgazdasági recesszió jól kirajzolja a
működőképes országokat. Ezek a szociáldemokrata országok. Kanada, Norvégia,
Finnország, Dánia, Hollandia, Németország, Új-Zéland, Ausztrália, ilyenek. Ahol
továbbra is az a hivatalos ideológia és mindennapi gyakorlat, hogy mindenki
számít. Nem hagynak leszakadni egyetlen társadalmi csoportot se, mert az
mindenkinek rossz az országban. A túlnyomó többségnek van munkája, és a
munkások túlnyomó többsége ugyanannyit keres. Sokat; van megtakarítása.
A
világrendszerek versenyét a nyugat szocializmusa nyerte. 1980 előtt a
szociáldemokrácia volt uralmon a világon. A Nyugat és a Kelet az általános
életnívókban versenyzett. A fejlett nyugati országok történelmileg voltak
mérhetetlenül gazdagabbak és politikailag érettebbek, mélyebb demokratikus
hagyományokkal bírók, mint a szovjet szocializmus országai. A szovjet rezsimek
minden bajukkal együtt is mintaszerű szociáldemokráciát csináltak, főként ahhoz
képest, ami korábban volt és ami utána lett ezekben az országokban, e mély
antidemokratikus hagyományokkal bíró, politikailag korrupt társadalmakban,
Magyarországtól Románián, Ukrajnán, Oroszországon át Tadzsikisztánig, ahol (a
felvilágosult abszolutista szocializmust leszámítva) mindig a nagyon kevés
nagyon gazdag oligarchikus-despotikus rendszere uralta a nagyon sok nagyon
szegény rabszolga / jobbágy életét, következésképp gazdaságilag soha nem voltak
virágzók, és kulturálisan eredetiek.
Nagyjából működőképes
még Latin-Európa és a Távol-Kelet. De a többi vadul egyenlőtlen, szegény,
korrupt: Fekete-Afrika, Latin-Amerika, a posztszovjet, az iszlám világ. Az USA
különleges eset: arányaiban ez utóbbiakhoz zárkózott le; de a többség még nem
szegény; és demokratikus hagyományai és kultúrája is erősek. De ha ez a
fékevesztett monopolfasizmus uralkodott volna 1980 előtt az USÁ-ban, ami ma,
akkor senkinek sem lettek volna illúziói „kapitalizmus”-ügyben. Az 1960-as
években az USÁ-ban még a fent sorolt jóléti országokhoz hasonló volt a helyzet,
2010-ben viszont a keresők alsó 80%-az összvagyon 7%-át bírja csupán, míg a
felső 1%-a a 40%-át, (Norton–Ariely, Harvard), és az egyenlőtlenség nőttön nő.
Egyre többen kongatják a vészharangot (pl. Stieglitz: Az egyenlőtlenség ára, hogy csak egy Nobel-díjast említsünk). A
magyar rendszerváltás az USÁ-t másolja. Az állami-politikai-gazdasági-jogi
döntéshozók korrupt összefonódása és oligarchikus rendszere egyre értelmetlenebb
egyenlőtlenséget eredményez, a nagyon kevés monopol-mindenható egyre totálisabb
uralmát a nagyon sok bérrabszolga fölött. Ez a gazdasági működésképtelenség
receptje, a kulturális rombolásé, a jövő tönkretételéé. A bérrabszolga nem jó
munkaerő, nem kreatív, nem ér rá, nem él, nem szabad, nem jó a családi háttere,
nem boldog.
Ennek a
„kapitalizmusnak” semmi köze a szabad versenyhez. Monopolfasizmus által
manipulált politika, gazdaság, jog és tömegtársadalom. Mindenki mindenki ellen.
Ennek a „demokráciának” semmi köze a népképviselethez. Az USÁ-ban nincs nem
milliárdos szenátor, a magyar parlament 2/3-a mindenek felett Orbán akaratát és
a Fidesz-maffia egyeduralmát képviseli. Ennyi. Ők a nyertesek „az egyetlen
életképes” rendszerben. A vesztesek sajnos a férgese, létük és elhullásuk
szükségszerű, ilyen az élet, Darwin is megmondta. A pénz beszél, a kutya ugat.
Mindenki annyit ér, amennyit keres.
A magyarországi szocializmus mérhetetlenül
igazságosabb volt, lényegében a munkások állama volt, az esélyegyenlőség, a
szociális és térségi felzárkóztatás, a társadalmi mobilitás gondosan
szabályozott rendszere. A hátrányos helyzetűeket szisztematikusan segítette,
eleve nem vonta el mindenről a figyelmet a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenség
növekedése. Nem a részérdekek, az ellenérdekelt egyes szereplők önös
üzemszervezési racionalitása, növekedéskényszere voltak a legfőbb elvek – amik
ma a legfőbb világproblémák közé tartoznak. A régi diktatúrák számára érdekes
volt, hogy mit gondolsz; az újak leszarják. A ma legmagasabban trónolók a
legüresebb, legkorlátoltabb, legtahóbb emberek, Bill Gates, G. W. Bush, Orbán,
Csányi S. stb., egyetlen gondolatuk nincs, sunyi konspirátorok. Lepapírozzák maguknak,
az áttekinthetetlen, rossz stílusú diskurzusukban, amibe senki normális
embernek nincs kedve belemenni, ellenőrizni, hogy mit kavarnak állandóan. Túl
sokan támogatják őket az embertársak sokasága elleni hadjáratukban.
A pénz
függetlenítése a munkától és a konkrét értékektől a gazdasági csőd maga. Egyre
aránytalanabb eloszlása és a keresők piramislépcsőkbe szerveződése diszfunkcióssá
teszi, kiüríti az összes intézményt és emberi életet. Minél nagyobbak a
jövedelemkülönbségek, annál igazságtalanabb a rendszer. Minél igazságtalanabb,
annál lepusztultabb lesz, gazdaságilag is, kulturálisan is, együtt járnak. A
piramislépcsők közötti hatalmas különbségek arra "jók", hogy mindenki
nagyon-nagyon igyekezzen fölfele, és mindenkinek nagyon-nagyon sok veszítenivalója
legyen, ha véletlenül nem teljesítené a fölötte levők elvárásait. Az
értelmetlen vagyoni-jövedelmi egyenlőtlenségek, hogy a rendszer ennek a
növelésére fut ki, megakadályozza az értelmes munkát és együttműködést, továbbá
a pénz legfontosabb, értékközvetítő funkciójának érvényesülését.
A legegzaktabb érték, a pénz
nagyjából egyenlő elosztása a legegyszerűbb és legpontosabban célzott
szociálpolitika. A gyengén teljesítő, hátrányos helyzetű, alacsonyan
kvalifikált emberek automatikus segítése. Nem a jól teljesítő előnyét kell
növelni, hanem a jó teljesítmény terjedését kell segíteni. A nagy
jövedelemkülönbség a baj, minden társadalmi probléma tünete és oka. Egészen a
legsúlyosabb globális problémáig bezárólag: a tömeges szegénység köreiben
tömeges a népszaporulat. Csak boldog, kiegyensúlyozott emberiséggel maradhat
meg a legfőbb érték, a bioszféra. A boldogtalanság és a politikai inkorrektség
kódja ugyanaz: az „egyéni érdek” (csoportérdek, párt-, vállalati, nemzeti érdek
stb.) érvényesítése az egész érdekével szemben. A társas és természeti
környezetével harmonikusan élő emberiség isteni; az azt kizsákmányoló, lepusztító
emberiség maga is elpusztul.
