Választás és váltás

 

1. Az első számú tudnivalókat

a parlamenti választással és a politikai-stb. cselekvéssel kapcsolatban a mellékelt táblázat foglalja össze.

2. A Fideszt le lehet váltani.

A most következő választáson is. Csak össze kell fognia mindazoknak, akik nagyon nem szeretik. Minimum kétharmados többségben vannak. A legegyszerűbb matek. Egyetlen Fidesz-ellenes választási koalíciót kell létrehozni, és mindenki arra szavaz, aki le akarja őket váltani. Ilyen pragmatikusan kell hozzáállni. Le akarod váltani őket vagy nem? Akkor nem nyafogsz, hanem szervezed. Minden más esetben a Fidesz nyer. Ezt mindenki (így) tudja. Egyéb kérdés?

            A múlt választásoknál még sokkal könnyebb lett volna, ott – képzeljétek! – elég lett volna az MSzP és a Jobbik összefogása, hogy leváltsák őket. Mindenki sokkal kíváncsibb lett volna erre! A Fidesznek esélye sem lett volna ellenük. A hasadat fogod kacagva, kedves polgártársam? Ennyire elrugaszkodtál a valóságtól? Mi lenne abban nevetséges, hogy két komolyabb politikai erő, noha távol állnak egymástól, felelős módon belátják, hogy csakis együtt válthatják le azonnal ezt a mérhetetlenül kártékony, idióta pártállami maffiát, amelyről lehetett tudni, hogy a következő 4 évben még durvábbak lesznek? Ez az ország első számú érdeke – az összes többi hiszti, impotens elvieskedés, a kétes pártrenomék szánalmas fényezgetése.

            Ma ugyanez a helyzet, csak még egyértelműbb lett a matekpélda. Ma már nem elég két pártnak, hanem minden ellenzéki erőnek össze kell fognia, mivel ellenzéki pártszimpatizáns összesen nincs annyi (28-30% körül), mint fideszes (30-32%). A szürke zónában (40%) azonban a túlnyomó többség szintén nem szereti a Fideszt. Ám a többire is azt mondja, hogy egykutya. A jelenlegi alternatívákra. Eleve túl sok van belőlük, ki sem igazodik köztük (én se egyébként). Nem tudja, nem követi, ki az a DK, Együtt, Kétfarkú, LMP, Momentum, Párbeszéd stb. Hosszan sorakoznak a papíron, na melyiket ikszelje…

Minél több van belőlük, annál biztosabb a Fidesz győzelme. Ezzel szemben, ha csak ennyit lát a szavazólapon, hogy

(1) Fidesz-KDNP

(2) „Le a tolvajokkal!” Koalíció

akkor megnyertük a választást.

A (2) fantázianév, Lehet Más Is, pl. Együtt… ja nem, az foglalt, Párbeszéd… ja az is. Demokratikus Koalíció!... hülye vagy, az egy létező párt. Összefogás… az is volt már. Akkor valami költőibbet: Momentum… hé, minden le van foglalva? Akkor egy vicceset: Magyar (!) Kétfarkú… – Mindegyik név megverné a Fidesz-KDNP-t, ha csak egymaga állna szembe vele. A fenti fantázianév előnye, hogy a Jobbiknak sem lehet ellene kifogása. Megkérdezem a gyerekeim anyukáját, ő mit javasol. Azt mondja, Tiszta Magyarország. Egy kicsit steril. De akár. A lényeg, hogy minden szavazó minden magyarázat nélkül kiismeri magát a szavazólapon. Aki nem akarja a Fideszt tovább, az a másikra szavaz. És ezt látván, hogy egyetlen, tehát hatalmasabb erő lépett színre – még a fideszesek is megszelídülnek, mint Ficsor házmester a Kommün után az Édes Annában. Csak arra kell figyelni, hogy a tolvajok és maffiózók ki ne lógjanak közben az országból, zsebük megtömve zserbóval és aranyláncokkal.

Ha csak párt állíthat pártlistát (és nincs idő új létrehozására), akkor az egyik (pl. a legkisebb) létező pártot kell kiválasztani az egyetlen ellenzéki gyűjtőpárt szerepre. A pártlista összeállítása a támogatottsági mutatók arányában. Itt a központi emberek bölcs együttműködése szükséges, ahogy az egyéni jelölteknél a vidéki polgártársaké. Végre meg lehet mutatni, hogy nemcsak ugatunk, acsarkodunk, lúzerkedünk, miközben a maffiózók röhögnek a markukba, hanem pik-pakk, praktikusan, helyi szinten a Koalíciós Erők kiválasztják a legnépszerűbb jelöltet, akinek a legtöbb esélye van nyerni a fideszes jelölttel szemben. A pártokraták itt különösen vegyenek vissza: az egyéni jelöltek a választókerületek képviselői, ezek lakosságát, érdekeit képviselik, és nekik tartoznak elszámolni. Semmi közük a pártokhoz.

De mintha az általános ellenzéki pártoskodás, veszekedés, szájtépés, nyafogás, arculatformálás, taktikázás, atomi szétesettség nem azt mutatná, hogy…? Mintha a magasan kvalifikált, döntéshozó, véleményformáló elit politikai és etikai impotenciája, konformitása, tehetetlensége, motiválatlansága nem azt mutatná, hogy

3. a többség nem akarja leváltani a Fideszt?

(És ugyanez volt már a 2014-es választáson is?)

Hát az meg hogy lehetséges?

Úgy, hogy a többség jelentős része (köztük a döntéshozók és véleményirányítók) mást mond, mint amit gondol, érez. És/vagy elemi dolgokat elhallgat. Nem nyílt. Amibe nem akar, abba nem gondol bele. Elfojt. Nem számít, hogy tudatosan vagy tudat alatt, nem számít, hogy másokat vagy magát téveszti meg, nem számít, hogy ostoba vagy korrupt, az eredmény ugyanaz. „Filozófiailag” ugyanabban az önbeteljesítő butaságban hisz, mint a Fidesz és a mai emberiség zöme: „az” ember mindenekfelett „saját” érdekét érvényesíti, és nem törődik más, vagy az egész érdekeivel. Ilyen és kész, aki mást hisz, az hazudik vagy/és vesztes. Ez persze azt jelenti, hogy ebben az öldöklő szociáldarwinista kiszorítósdiban ő maga is stratégikus, megtéveszt, titkolózik, hazudik, elfojt. Nem csak, de hülye lenne nem.

Nézzünk néhány ilyen őszintétlen ágenst. A biztos parlamenti pártok, Jobbik és MSzP üzemeltetői láthatólag jól elvannak így is. Az MSzP-be életet lehelni támadt egyetlen vállalkozó, Botka ugyanezzel a konklúzióval zárt: nem akarnak megújulni. A többi „baloldali” kis párt is tőle vesz el szavazókat. Ha sikerülne is egyetlen „baloldali” tömbbé szerveződniük, akkor sincs reményük semmire, túl azon, hogy parlamenti párt maradnak. Hja, ezekben a zord időkben meg kell becsülni azt a kicsit is, ami még megmaradt… Majdcsak történik valami 2022-ig…

A statisztikák szerint Vona / a Jobbik alapstratégiája, hogy egymaga le fogja váltani Orbánt / a Fideszt, nem jött be, és napról napra komolytalanabb. Régóta makacsul feleannyi szimpatizánsuk sincs, mint a Fidesznek, nem tudták növelni szavazótáborukat. Kevés volt a „Vona mint egy sokkal jobb Orbán” imidzs, aki kifelé is keményebben fogja képviselni a magyarok érdekeit, és befelé is igazi rendet tesz, pl. lecsukja a tolvajokat. Kár lenne közben peckes léptekkel belesétálnia a Jobbiknak az alamuszi nyuszi szerepbe, aki az utolsó pillanatig hitt abban, hogy egyedül is menni fog. És a választás estéjén éjfélkor a Fidesz- és Pártállami vezérkar joggal gúnyolódik boldog pezsgőkoccintások közepette, hogy szegény Vona, most se volt képes elismerni, hogy csak egy vesztes a sok közül.

A hivatásos politikai elitnél és „holdudvaruknál” súlyosabb eset: mindenki stabilan (és főleg közpénzből) jól kereső. Köztük a döntéshozók és véleményirányítók. Sokan őszintén utálják és kritizálják a Fideszt / Orbánt, de mindent összevetve ők szintén jól elvannak így is. Őket szintén nem érintik a létminimum környékén vagy alatt élők milliói, inkább elhatárolódni igyekeznek tőlük; épp elég fárasztó saját magukat betutizni ebben a kíméletlen taposás-könyöklésben, ami a „kapitalizmus”. És felfordulást aztán végképp nem akarnak. Ki akar.

Köszönik, nem kérnek a Fidesz leváltásának evidens politikai következményeiből.

Pontosabban: már az okaitól is félnek. Hogy szembe kell nézni a rendszerváltás abszurd hazugság-rendszerével.

Egy: lehetetlen, hogy ne csukják le a tolvajokat. 8 éve egy ország figyeli magatehetetlenül, hipnotizáltan, az interneten pótcselekedve, hogyan lopják ki egyre nyíltabban mindenki szemét, hogy rendezik be erre egész Magyarországot. Nincs olyan, realisztikus forgatókönyv, amelyben Orbán és a Fidesz elveszíti a választásokat, és nem indul be a jelenlegi maffiatevékenységek számonkérése. És lehetetlen, hogy a lecsukási mizéria, a maffiajelleg utáni nyomozás megálljon a Fidesznél és 2010-nél. Nem is az, hogy félni kellene tömeges lecsukási hullámtól, afféle jakobinus terrortól – csak annyi, hogy bizonytalanságot, fennakadást okozhat a praktikus államirányításban, az intézmények működ(tet)ésében. Eleve: hogy fogja simulékonyan átvenni az állami és Fidesz-birodalmat egy ennyire sokféle választási koalíció. „Hát ezek most se tudnak semmiben megegyezni (és ne is egyezzenek, én se akarok soha egyezkedni az xy-okkal), hát még mi lenne velük kormányon. Tiszta felfordulás.” Ebből nem kér senki, akinek a Fidesz alatt is jól megy, akármennyire őszintén rühelli is őket. Köszöni, nem kér a kormányválságból… A jogi és tulajdoni rendszer összeomlásából?

A helyzet azonban az, hogy ha az ellenzék ezt a matekpéldát megoldotta, az már a váltás. Onnantól fogva a magyar politika átment a tűzkeresztségen: eddig példátlan módon és példásan összefogtak, okosan, praktikusan, hatékonyan együttműködtek. Már megtették a döntő lépést: megnyerték a választást. Elég hitelesek. A kormányzás is menni fog. Sokkal demokratikusabb, praktikusabb, nyíltabb lesz, mint eddig.

            Kettő:

4. a felfordulás, a jogi és a tulajdoni rendszer összeomlása a rendszerváltással történt meg.

Azonnal elkezdődött és folyamatosan teljesedett be.

Orbán és Fidesz csak a csúcsa, beteljesítője, „legprofibb” képviselője a rendszerváltás ma is, az ellenzék köreiben is, uralkodó „filozófiájának”.

Ezért nincs ellenzék.

Semmi sem előzmény nélküli a mai Fideszállamban, mindent a rendszerváltás „filozófiája” és korábbi gyakorlata alapozott meg. A politika, a „kapitalizmus”, az élet a hatalomszerzésről szól, ebben egyetért(ett) kb. mindenki. Azonnal ott volt a pártokrata-maffia jelleg mindenütt. Azonnal megindult az antidemokratikus piramisépítés, a vezetők és döntéshozók jövedelmeinek folyamatos többszöröződése, és a képviselet nélkül maradt dolgozó tömegek béreinek alacsonyan tartása.

Az egyetlen, persze durva következmény-rendszerrel terhes, újdonság a Nap alatt, hogy 2010-ben, 2014-ben, és a károgó többség szerint 2018-ban is egyetlen (viszonylag) erős párt van csak, nincs ellenfele, nincs parlamenti inga, és közben úgy alakították át a jogrendszert, a választásokat, sőt a választókerületeket is, hogy ne is legyen – egyszóval hogy egypártrendszer lett. Újra, csak sajna ma az eszme is szar és a gyakorlat is.

A jog ma Magyarországon, minél magasabb szintű, annál inkább, Orbán személyes akaratának első számú eszköze, közege, fegyvere, védelmezője, elősegítője. Az van az alkotmányban, amit ő akar (és ő azt akarja, hogy alkotmányosan kelljen úgy gondolkodni, ahogy ő) és az van minden komoly döntéshozói pozícióban, akit ő akar (és ő olyanokat akar, akik azt csinálják, mondják, amit ő akar). Előbb a Fidesz, majd (ennek 2/3-os parlamenti többségével) a magas szintű politikai és állami intézményrendszer föntről lefelé szépen egyre inkább piramisba áll neki(k). A piramis négy éle a képviseleti demokrácia négy alappillére – törvényhozás, végrehajtás, független jogszolgáltatás, sajtó – a megfelelő szögbe döntve; csiszolni persze még kell rajtuk. Köszönjük, jogászok. Igazi „kapitalisták” vagytok: mindenekelőtt a Jogbirodalom burjánzásában vagytok érdekeltek, akkor is, ha az utolsó fát is ki kell vágni a Földön az aktáitokhoz. Kafka üzeni a Vogonok Bolygójáról: a jog egész diskurzusa egy gigantikus, horrorisztikusan növekvő, rossz stílusú és problémamegoldó képességű, öngerjesztő problématömeg. Vö. még a Georgia Guidestones 7. „parancsolata”: „Avoid petty laws and useless officials.” Kevesebb piti törvényt és haszontalan hivatalnokot.

A rendszerváltás, a politikusokkal, a pártokráciával az élen a szociáldemokráciát törölte el, és a jog fontoskodva szolgáltatta a hátteret, a jogtisztelő emberek (és az erőszakszervezetek) sima átállítását a jogilag legitimált maffia-rabló rendszer védelmére. Kevés vigasszal szolgál, hogy az USÁ-ban ugyanez történt.

A tulajdonviszonyok rendszerváltás utáni „átrendeződésének” – a rövidlátó elkótyavetyélésnek, a felelőtlen szabadrablásnak, a pártok köré szerveződő partikuláris érdekháborúk undorító kotyvalékának – gyakorlatilag nincs védelmezője. Csak elvi, az viszont rajtam kívül kb. mindenki. A magyarok megint ugyanoda lyukadtak ki: csak a gyakorlat szar, az eszme jó. Pontosabban nincs már jó meg rossz, csak a nagy büdös igazság. „Az ember”, legalábbis a sikeres, a túlélő, magának tutiz és a többit leszarja és/vagy elnyomja. Végig e „filozófia”, ideológia alapján emelkedett a döntéshozók jövedelme-vagyona, és csökkent mindazon dolgozók tömegeié, akiknek nagyvonalúan az alsóbb osztály szerepét szánták. (Vajon mit jelentett az MDF ártatlannak tűnő „erős középosztály” szlogenje? Hogy van „felsőbb osztály”, gazdag burzsoázia, és van „alsóbb osztály” szegénység. Jaja: ahogy azt Bontó vármegyében elképzelik.) Végig e „filozófia”, ideológia alapján veszítette el minden köztulajdon és közpénz e jellegét. Jutott belőle mindenkinek, aki elég „szociáldarwinista” volt; és ennek mértéke döntötte el, mennyit tud kirabolni belőle. („Szociáldarwinista”, politikai formájában fasiszta, aki bizonyos „alacsonyabb rendű” embercsoportoknak nyugodtan árt – és minél megfoghatatlanabbul, áttételesebben csinálja, annál inkább kikéri magának, hogy ő az lenne.)

Már a rendszerváltás lényegét jelentő privatizációs törvény lerakta a hazai maffia- és tolvajrendszer alapjait. Az ÁVÜ alkalmazottai nyilván azért kerestek sokkal több pénzt, mint a többi dolgozó, hogy a tényleges privatizációs munkát a „megfelelő” magáncégeknek utalják ki, akik nem munkájuk, hanem a lebonyolított üzlet volumenének arányában kapják a javadalmazásukat. Ezt nem Tocsik Márta találta ki 1996-ban, hanem a törvényalkotók a legelején. Ő csak tökéletes beteljesítője volt a törvény előírásainak; az, hogy maffiaszerű az egész, az a törvény sugallata, víziója volt: más értelme nincs a munka magánkézbe adása és javadalmazása e kombinációjának. (Emlékeztetőül: T. M. egy havi munkával az akkori havi minimálbér 47 133-szorosát kereste.) Ha ügyesebb maffer lett volna, és nem megfoghatóan küldi el a pénzt a csókosoknak, még ma is csak pár bennfentes ismerné a sztorit. A politikusok és pártok, az „állami” megrendelések, és a megbízott magáncégek korrupt összefonódása Magyarországot éppúgy nihilizálta, mint az Egyesült Államokat. Hogy a pénz nem milliónyi csatornán keresztül árad mindenki között likviden, pontosan követve a milliónyi értéket, hanem minden szabad pénz (= idő, mindannyiunk ideje, pénz = a mindannyiunk által létrehozott értékek hozzáférhetősége) minél kevesebb kézbe összpontosul, nihilizálja a társadalmat és megfojtja a gazdaságot, a kultúrát, amely szabad idő és pénz nélküli zombikkal, és kulturálatlan, korlátolt, ötlettelen milliárdosokkal sosem lesz virágzó. A régi despotizmusokkal társuló kapitalizmus, a politikai-állami-gazdasági-jogi monopolfasizmus a tuti boldogtalanság, igazságtalanság, hülyeség. Az ember ennél sokkal többre hivatott.

De a legdurvább probléma, akiket a leginkább védelmez ez a kártékony ideológia és minden abszurd drámát lepipáló antidemokratikus rezsim: a „pártfüggetlen” milliárdosok.

Nem, nem, soha nem fogadom el, hogy Csányi Sándornak odaadtátok korábbi közvagyonunkat, a fél Dunántúlt, a végig jól működő gazdaságokat, a fél OTP-t stb. Elvileg sem; na és gyakorlatilag? S*ggf*j*k! Ennek a f*szk*l*pn*k adtatok 250 Mrd magánvagyont? Ezen őrjöng 28 éve nap mint nap a pártokrata parlamenti háború szüntelen pusztítva és rombolva a közintézményeket és az emberek életkörülményeit, reményét, mindenki stílusát? Erre ment ki a rendszerváltásotok, hogy Bige Lászlónak adtátok az egész Nitrokémiát? Szerintetek ő jobb gazdája annak a 200 Mrd magánvagyonnak, mint ha közvagyon volna? Szerintetek a magyarok demokratikus közösségének nem lenne mérhetetlenül több / jobb ötlete, hogy mit lehet kezdeni ezekkel a pénzekkel?

És minél nagyobb, arcátlanabb, hihetetlenebb, ocsmányabb a baromság, mindenki annál tehetetlenebb? Mindenki minden lépését leköveti a jogilag felkent bűnözőknek, mintha filmet nézne, de „tehetetlen”, mit csinálhatna, „ez van”?

Kicsi országom, példás alakban / Te orcádra ütök.

5. A rendszerváltás ideológiája hatalmas tévedéseken alapul.

Magyarországon jelenleg a dolgozók / keresők 70%-ának nincs megtakarítása (Bankmonitor). De „átlagosan” minden dolgozóra 4,1 M megtakarítás esik! (MNB) Magam is a 70%-ba tartozom (kocsinak, külföldi nyaralásnak [anyjuk is tanár, 2 gyerek, saját lakás] a közelébe’ se vagyunk, egy gázbojler-szerelés vagy egy mobilvásárlás részletre már szétvágja a családi kasszát, ami a rezsire és olcsó élelmiszerre van kalibrálva), úgyhogy elég élénken tudom elképzelni, milyen lenne, ha én is az „átlagos”-hoz tartoznék, és 4,1 M megtakarításom lenne – mint minden dolgozónak! És nem lenne űzött-fáradt zombi mindenki! És nem mindenki azt figyelné keserűen / szomorúan / dühödten, hogyan síbolnak, hazudnak, hatalomkoncentrálnak maguknak a politikusok és döntéshozók. Minden dolgozónak lenne szabad pénze / ideje – csakis így lehet kreatív és minőségi a szabad- és a munkaidő is, mivel ez utóbbiak összmennyisége határozza meg egy ország jólétét.

            A hatalmas tévedések közül itt csak az egyik legfontosabbat emeljük ki. Eszerint a világrendszerek versenyét a kapitalizmus nyerte, ez bizonyult életképesnek; a szocializmus összeomlott.

Nos, a legalább 10 éve tartó világgazdasági recesszió jól kirajzolja a működőképes országokat. Ezek a szociáldemokrata országok. Kanada, Norvégia, Finnország, Dánia, Hollandia, Németország, Új-Zéland, Ausztrália, ilyenek. Ahol továbbra is az a hivatalos ideológia és mindennapi gyakorlat, hogy mindenki számít. Nem hagynak leszakadni egyetlen társadalmi csoportot se, mert az mindenkinek rossz az országban. A túlnyomó többségnek van munkája, és a munkások túlnyomó többsége ugyanannyit keres. Sokat; van megtakarítása.

            A világrendszerek versenyét a nyugat szocializmusa nyerte. 1980 előtt a szociáldemokrácia volt uralmon a világon. A Nyugat és a Kelet az általános életnívókban versenyzett. A fejlett nyugati országok történelmileg voltak mérhetetlenül gazdagabbak és politikailag érettebbek, mélyebb demokratikus hagyományokkal bírók, mint a szovjet szocializmus országai. A szovjet rezsimek minden bajukkal együtt is mintaszerű szociáldemokráciát csináltak, főként ahhoz képest, ami korábban volt és ami utána lett ezekben az országokban, e mély antidemokratikus hagyományokkal bíró, politikailag korrupt társadalmakban, Magyarországtól Románián, Ukrajnán, Oroszországon át Tadzsikisztánig, ahol (a felvilágosult abszolutista szocializmust leszámítva) mindig a nagyon kevés nagyon gazdag oligarchikus-despotikus rendszere uralta a nagyon sok nagyon szegény rabszolga / jobbágy életét, következésképp gazdaságilag soha nem voltak virágzók, és kulturálisan eredetiek.

            Nagyjából működőképes még Latin-Európa és a Távol-Kelet. De a többi vadul egyenlőtlen, szegény, korrupt: Fekete-Afrika, Latin-Amerika, a posztszovjet, az iszlám világ. Az USA különleges eset: arányaiban ez utóbbiakhoz zárkózott le; de a többség még nem szegény; és demokratikus hagyományai és kultúrája is erősek. De ha ez a fékevesztett monopolfasizmus uralkodott volna 1980 előtt az USÁ-ban, ami ma, akkor senkinek sem lettek volna illúziói „kapitalizmus”-ügyben. Az 1960-as években az USÁ-ban még a fent sorolt jóléti országokhoz hasonló volt a helyzet, 2010-ben viszont a keresők alsó 80%-az összvagyon 7%-át bírja csupán, míg a felső 1%-a a 40%-át, (Norton–Ariely, Harvard), és az egyenlőtlenség nőttön nő. Egyre többen kongatják a vészharangot (pl. Stieglitz: Az egyenlőtlenség ára, hogy csak egy Nobel-díjast említsünk). A magyar rendszerváltás az USÁ-t másolja. Az állami-politikai-gazdasági-jogi döntéshozók korrupt összefonódása és oligarchikus rendszere egyre értelmetlenebb egyenlőtlenséget eredményez, a nagyon kevés monopol-mindenható egyre totálisabb uralmát a nagyon sok bérrabszolga fölött. Ez a gazdasági működésképtelenség receptje, a kulturális rombolásé, a jövő tönkretételéé. A bérrabszolga nem jó munkaerő, nem kreatív, nem ér rá, nem él, nem szabad, nem jó a családi háttere, nem boldog.

            Ennek a „kapitalizmusnak” semmi köze a szabad versenyhez. Monopolfasizmus által manipulált politika, gazdaság, jog és tömegtársadalom. Mindenki mindenki ellen. Ennek a „demokráciának” semmi köze a népképviselethez. Az USÁ-ban nincs nem milliárdos szenátor, a magyar parlament 2/3-a mindenek felett Orbán akaratát és a Fidesz-maffia egyeduralmát képviseli. Ennyi. Ők a nyertesek „az egyetlen életképes” rendszerben. A vesztesek sajnos a férgese, létük és elhullásuk szükségszerű, ilyen az élet, Darwin is megmondta. A pénz beszél, a kutya ugat. Mindenki annyit ér, amennyit keres.

A magyarországi szocializmus mérhetetlenül igazságosabb volt, lényegében a munkások állama volt, az esélyegyenlőség, a szociális és térségi felzárkóztatás, a társadalmi mobilitás gondosan szabályozott rendszere. A hátrányos helyzetűeket szisztematikusan segítette, eleve nem vonta el mindenről a figyelmet a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenség növekedése. Nem a részérdekek, az ellenérdekelt egyes szereplők önös üzemszervezési racionalitása, növekedéskényszere voltak a legfőbb elvek – amik ma a legfőbb világproblémák közé tartoznak. A régi diktatúrák számára érdekes volt, hogy mit gondolsz; az újak leszarják. A ma legmagasabban trónolók a legüresebb, legkorlátoltabb, legtahóbb emberek, Bill Gates, G. W. Bush, Orbán, Csányi S. stb., egyetlen gondolatuk nincs, sunyi konspirátorok. Lepapírozzák maguknak, az áttekinthetetlen, rossz stílusú diskurzusukban, amibe senki normális embernek nincs kedve belemenni, ellenőrizni, hogy mit kavarnak állandóan. Túl sokan támogatják őket az embertársak sokasága elleni hadjáratukban.

            A pénz függetlenítése a munkától és a konkrét értékektől a gazdasági csőd maga. Egyre aránytalanabb eloszlása és a keresők piramislépcsőkbe szerveződése diszfunkcióssá teszi, kiüríti az összes intézményt és emberi életet. Minél nagyobbak a jövedelemkülönbségek, annál igazságtalanabb a rendszer. Minél igazságtalanabb, annál lepusztultabb lesz, gazdaságilag is, kulturálisan is, együtt járnak. A piramislépcsők közötti hatalmas különbségek arra "jók", hogy mindenki nagyon-nagyon igyekezzen fölfele, és mindenkinek nagyon-nagyon sok veszítenivalója legyen, ha véletlenül nem teljesítené a fölötte levők elvárásait. Az értelmetlen vagyoni-jövedelmi egyenlőtlenségek, hogy a rendszer ennek a növelésére fut ki, megakadályozza az értelmes munkát és együttműködést, továbbá a pénz legfontosabb, értékközvetítő funkciójának érvényesülését.

A legegzaktabb érték, a pénz nagyjából egyenlő elosztása a legegyszerűbb és legpontosabban célzott szociálpolitika. A gyengén teljesítő, hátrányos helyzetű, alacsonyan kvalifikált emberek automatikus segítése. Nem a jól teljesítő előnyét kell növelni, hanem a jó teljesítmény terjedését kell segíteni. A nagy jövedelemkülönbség a baj, minden társadalmi probléma tünete és oka. Egészen a legsúlyosabb globális problémáig bezárólag: a tömeges szegénység köreiben tömeges a népszaporulat. Csak boldog, kiegyensúlyozott emberiséggel maradhat meg a legfőbb érték, a bioszféra. A boldogtalanság és a politikai inkorrektség kódja ugyanaz: az „egyéni érdek” (csoportérdek, párt-, vállalati, nemzeti érdek stb.) érvényesítése az egész érdekével szemben. A társas és természeti környezetével harmonikusan élő emberiség isteni; az azt kizsákmányoló, lepusztító emberiség maga is elpusztul.