Történelmi háttér és utóélet: A hiszti és a háború egyre csak fokozódott ugyan, mégse ment tönkre a magyar pártrendszer. 2010-ig váltógazdálkodásban növelték a vagyoni és jövedelemkülönbségeket az elitek-klientúrák és a dolgozók tömegei között. Az viszont itt még eszébe sem jut OV-nak, hogy valaha olyan egyeduralkodó lehet, mint lett 2010-től. De az lett, mert a rendszerváltás lényegét, "politikai filozófiáját" - miszerint hatalom/pénz beszél, kutya/etika ugat - ő valósította meg messze a "legtisztábban". 1993-ban még nincs hideg polgárháború, csupán az elitek és klientúráik háborúja. Amely persze folyamatosan terjedt és eszkalálódott, az ezredforduló után pedig már valóban szélsőségesen megosztja és atomizálja az egész magyar társadalmat. OV-t már itt, 1993-ban, mindenekelőtt az elitek és klientúrák érdeklik. Ez a legfontosabb téma szerinte, véletlenül sem a demokrácia kiszélesítése stb. Az ország, a magyarság egyetlen konkrét problémája sem kerül szóba. Csak az "elitek" és klientúráik az érdekesek, hiszen az övék lesz a hatalom (és az a gigantikus értékű köztulajdon, amit most privatizálnak). Kapitalizmus van, evidens, hogy mindenki önző, és annyit vesz el, amennyit tud. "Túl vagyunk a kommunista / szocialista egyenlősdin, az állandó népre, demokráciára, dolgozókra hivatkozáson. A kapitalizmus azért életképesebb, mert elismeri, hogy az ember önző, mint minden lény. A kapitalizmus olyan, mint maga az élet, vannak, akik elhullnak és rosszul járnak az egyetemes öldöklő harcban, de az erősek túlélnek és jól járnak – ez a természetes kiválasztódás, az evolúció, az élet és a fejlődés törvénye. Ez ellen ha akarnánk sem tehetnénk semmit, ezt a történelem is bebizonyította." - Ez a rendszerváltás ideológiája. És általában az új globális monopolizmusé. Lényegében szociáldarwinista ideológia. Vagyis korántsem egyszerű, ártatlan, és főleg nem szabadversenyes „kapitalizmus”. Ezt az új monopolizmust, amely a korábban Nyugaton-Keleten egyaránt meghatározó szociáldemokráciát 1980 körül felváltotta, "neoliberalizmusnak" nevezik. Ennek természetes szövetségese a "neokonzervativizmus". OV az előbbiből váltott az utóbbiba, nem sokkal e 93-as szárszói parti után. Az új monopolizmusok országok vagy térségek politikai, gazdasági, média-, értelmiségi (vallási stb.) elitjeinek és klientúráinak összefonódási rendszerei. Az utóbbi 40 évben világszerte erősödnek. Mindenféle változatai vannak: USA, posztszovjet országok, iszlám országok, latin-amerikai országok stb. Szélsőségesen tagolják a társadalmakat. Meredeken növekszik a gazdagok és szegények közti különbség. Egyre kevesebb kézbe kerül egyre nagyobb vagyon, hatalom, miközben egyre tömegesebb és mélyebb a szegénység, a hátrányos helyzet többszöröződik, halmozódik. Az általános kulturálatlanság nő. Zombisodik az egész társadalom. Az emberek nagy többsége, a vesztesei is, "természetesnek", tartja az új, nyíltan antidemokratikus elitek és klientúráik összefonódó monopolhatalmi rendszerét, hiszen ez maga a "győztes" és "egyedül életképes" kapitalizmus. "A szocializmus megbukott", és nem is volt demokrácia, "a történelem" ezt "bizonyította". Úgyhogy "ez van, ezt kell szeretni". Az új jogállami bűnözésnek ez a vázlata, amit OV itt 1993-ban Szárszón kifejt, nem az ő fejéből pattant ki, ez 1990-ben már kész volt. A privatizációs törvény is hasonló szellemben fogant: az országnyi közvagyon egyenlőtlen, elitista kisajátításának kodifikációja volt. Kezdettől a pártok köré csoportosultak ezek a közvagyon- és közhatalom-monopolizáló maffiák. A rendszerváltás után nem volt baloldali erő. Minden párt, elit és klientúra, a közvagyon és közhatalom kisajátításán, az egyenlőtlenség növekedésén buzgólkodott. Az állampárti kleptokrata monopolfeudalista bürokratikus kamarilla-korporatista szociáldarwinista maffiakapitalizmusnak nem volt hiteles baloldali (egyenlőség-testvériség-elvű, minimum szociáldemokrata) ellenfele, csak kevésbé szemérmetlen képviselője. A szociáldarwinizmus lett az államvallás, kötelező lett a szocializmust minden ízében megvetni, tilos lett észrevenni, hogy csakis a szociáldemokráciák működnek jól, és épp annyira, amennyire korlátozzák a kapitalizmust és tényleg mindenki jólétébe, emberi minőségébe invesztálnak. Szóval szóba se jöhet Skandinávia, amihez Mo. egyedül a kádárban volt közel. A rendszerváltás nem a szabadság, egyenlőség, testvériség, a képviseleti demokrácia, az általános jólét álmát valósította meg, ellenkezőleg: a legalpáribb, legcinikusabb, legkorruptabb kleptokrácia lett. Vadul antidemokratikus fordulat volt. "A neoliberális elvek lényege a demokrácia elleni közvetlen támadás." (Chomsky) Hogy OV a neoliberálisok üdvöskéje volt, majd a neokonzervatívok üdvöskéje lett, nem túl nagy váltás. Mindkettő az egyetemes önzés szociáldarwinista ideológiája. Amely nem hajlandó észrevenni a legegyszerűbb összefüggést:
Gazdaságilag is kizárólag a szociáldemokráciák működnek jól, és azért, mert ideológiailag demokratikus rendszerek, és annyira, amennyire a politika etikus a társadalom minden régiójában. A statisztikák a napnál világosabban mutatják: Egy ország gazdasági ereje egyenesen arányos az általános jóléttel, mindenki magas életnívójával, és fordítottan arányos korrupciós fokával és vagyoni-jövedelmi különbségeinek mértékével. Aki e tényt hajlandó észrevenni, az baloldali. Megdöbbentően kevesen vannak Mo.-n. A mainstream a „győztes és egyedül életképes kapitalizmus” hazugságában ringatja magát. De OV és média- / propagandagépezete nem véletlenül hallucinál mindenhol baloldaliakat. Ők jól tudják, kik az igazi ellenfeleik. Kár, hogy nemigen találnak. De nem azért, mert egyáltalán nincsenek, hanem mert nem is keresnek. Ők csak minden ocsmány eszközzel mocskolni akarják a balodaliságot, az egyenlő és testvéri szabadság ideálját, az etikus politikát. Szokás OV-t "karizmatikus politikusnak" gondolni. Ezt a mérhetetlen önösségen, korruptságon és tahóságon túl az is kizárja, hogy OV-nak semmilyen politikai gondolata nem volt azokon a stratégiákon és taktikákon felül, amelyek mindenekelőtt a saját hatalmának növelését célozták. Mindig is csupán ezek mellékterméke (vagy inkább a kamuflázsa) volt OV ideológiai sodródása. Mindenekelőtt a (mások feletti) hatalomszerzés bürokratikus gyakorlata kötötte és köti le. Ő az abszolút bürokrata. A hatalomszerzés elvén túl minden egyéb elv csupán fegyver, taktika, stratégia. Ő az abszolút cinikus. Ennek megfelelően politikafilozófiai analfabéta: „elképzelései” zavaros szókapcsolatokig terjednek, mint pl. „illiberális demokrácia”. A neoliberális és a neokonzervatív klíma kedvez neki, de ezeknek se elvi képviselője. Ahogy a „kereszténysége” és „magyarsága” is maga a kongó üresség. De az etikátlanság az alap, ami politikáját mindvégig meghatározta. Ezért lett "a" rendszerváltás, az 1990-es bársonyos szociáldarwinista ellenforradalom, az új párt-állami köztolvajrezsim végső nagy győztese, koronázatlan királya.
