2014. március 5., szerda

A megoldás: A 2x-es törvény

A megoldás
gyors, könnyű, mélyreható, demokratikus


Magyarország ma drámaian világtörténelmi jelentőségű helyzetben van.
A világgazdasági válság sötétjében is a legsötétebb pontok egyike. Persze az egyenlítői Afrika se kutya, és az iszlám világ se túl szívderítő, és Latin-Amerika se az igazi, és az egész posztszovjet térség is csúszik lefelé a harmadik világba. Innen egyedül Szlovénia (és az NDK, de azt tudtuk előre) csatlakozott tényleg a működő Európához. Ha a Dunántúl külön ország lenne, az lenne a harmadik, de a történelem, úgy látszik, nem így rendelte. – A magyarok (amúgy igen sokfélék, de összességében) szenvednek, folyamatos válság van. Csak magukkal vannak elfoglalva, az ország nem termékeny, innen nem jön semmi világra szóló. Innen nem jön divat, a magyarok nem akarnak tetszeni senkinek, ügyetlenek, szellemtelenek, eredetietlenek. Veszekedősek, gúnyolódóak, sértődékenyek, bosszúállók. Zárkózottak, támadóak, érdektelenek, hajthatatlanok. Depresszívek és paranoidok. Humorból csak a fekete. Ők a problem child, a ressentiment schlechthin, a passzív rezisztencia minden aktív egzisztenciával szemben, akár külső, akár belső. Aki, ami nem ilyen, azt elfojtják. A saját betegségébe, hamisságába, rossz ízlésű melodrámájába zárt boldogtalanság-telep. Rossz ránézni a térképen: egy feketelyuk.
Ideális helyzet a meglepetésre. Ha váratlanul kiderül, hogy Magyarország váltott, az az optimizmus hullámát indítja el, lazít a görcsbe bénult világgazdasági válságtudaton: a magyarok harmadik ajándéka a világnak.

Azonnal váltani – ez a legkönnyebb

Akarod, hogy Magyarország váltson? Hogy kikerüljön a gazdasági-lelki depresszióból? Hogy látványosan elinduljon, hogy gazdag kultúra legyen? Hogy jól működő, eredeti, igazi demokrácia legyen?
            Hogy ne csak retorikai legyen a kérdés.
A legegyszerűbb, legbiztosabb rendszerváltó lépést javaslom, ami a jelenlegi rendszer mindent meghatározó főbaját küszöböli ki. Akár hiszed, akár nem, én tudom, hogy azonnali bevezetése az azonnali rendszerváltást jelenti – egy biztos, könnyed lépést a jó irányba. Magyarország belépését a világtörténelembe. Azonnal jó irányba tereli a magyarok egymáshoz és a dolgokhoz való viszonyát, munkájuk, együttműködésük hatékonyságát, a gazdasági szereplők gondolkodásmódját. Beláthatatlan figyelem- és cselekvésszerkezeti átstrukturálást hajt végre. A pusztító együgyűségből a termékeny sokszínűségbe.
Innentől új helyzetben vagy: nem az a kérdés, lehetséges-e gyors, egyszerű, mélyreható, demokratikus váltás, hanem hogy Te akarod-e ezt a váltást. Meg tudod akadályozni, efelől sincs kétség. Minden embernek egyforma – felmérhetetelen – hatalma van. (Nem utolsó sorban ezért oly hatalmatlan is minden ember.) A magyarok eddig, szó se róla, épp a kényszeres ellenállásban, meghiúsításban voltak egységes nemzet. De épp ezért lesz nálu(n)k erősebb és tisztább az első igazi szövetség, az első kimondott, pozitív, közös törvény, amit nagyjából mindenki betart, mert tudja, hogy jó.

Eltaláltad, nem én vagyok az egy élő isten, de a legközelebbi ilyesféle nevét meg tudom mondani: Földi Élet, áldott legyen, és mind a 99 többi neve: Evilági Mennyország, Szuperlény Az Izzó Vasgolyó Körül, Elképesztő Bolygó A Szigorú Világűrben, Csodás Arc, Igen Ritka Tünemény És Él És Isteni, Hűvös Kék És Vad Zöld És Ragyogás, Geo Bio, S.t.bb. – ó, köszönet Néki, hogy intelligens neuronja, szabad ember lehetek! Hogy gondolkodhatok globálisan és cselekedhetek lokálisan!
A felvilágosult gondolkodás természetesen közérthető és közérdekű érveket és okfejtéseket kínál. Ijedelemre csak az antidemokratáknak van okuk, akik mindent akarnak, kivéve a gyors, egyszerű, mélyreható, demokratikus váltást. De jobb megijedni, mint félni – az ijedségen gyorsan túl vagy, a félelem egy életen át butíthat.
A nehézségeknek ama a tömege alól, amely ma nyom minket, csak egy könnyed, az eddigiektől igencsak eltérő irányú lépéssel tudunk kijönni. Olyan irányba kell váltani, most, ami tényleg tetszik másoknak is, nekünk is. Nyitott, kedves, bizakodó, megbízható, ötletes, szerény, dolgos, szellemes – a magyar új szerepének ezek meghatározó jegyei kell legyenek. Nem kell mindent egyszerre kitalálni. Egy szimbolikusan és gyakorlatilag is egyértelmű, közös, a túlnyomó többség által támogatott, igazán demokratikus döntés kell hozzá: egy új igazodási pont. Egy könnyed lépés a jó irányba. A „jó” azt jelenti, hogy mindenki érzi, hogy jó. Nem a jelenlegi, „politika” címszó alatt futó totális háború hadművelete. Hanem ellenkezőleg, leállítja azt. Visszaalakítja hasznos működéssé. Úgy, hogy átállítja egy egyszerű, de az egészet meghatározó paraméterét. Új korszakot teremt; a régi, egymást gerjesztő rossz rutinok tömkelegét strukturálja át.
Ez a lépés, döntés, váltás természetesen olyan kell legyen, amire a mai „realisták” és „profik” azonnal ilyesmiket mondanak: irreális, naiv, nevetséges stb. Ha mondanak egyáltalán valamit, mert a fő módszerük, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyják, ami nem az ő hatalmukról szól. Ám a helyzet ennél sokkal-sokkal egyszerűbb: minél följebb van valaki pénzben-hatalomban, ma, itt, ebben a rendszerben, annál biztosabb, hogy kapásból, „ösztönösen” ellenzi, nevetségesnek, szóra sem érdemesnek stb. találja. – Fontos érv a sok közül, hogy miért ez a megoldás.
Tehát biztos váltást jelent. Olyasféleképpen, amikor egy a szörnyű környezete által beteggé tett ember a pszichiáter elé kerül, aki ahelyett, hogy belemenne a részletekbe, és megpróbálná irtózatos aprómunkával elemezni és kijavítgatni a páciens és környezete összes bonyodalmas bajait – egyszerűen környezetváltozást javasol neki. Nem is kell átgondolnia, biztos lehet benne, hogy ez radikális javulást fog eredményezni.

Három holtbiztos prófécia áprilisra

Most mindezeket nem ezt írnám, ha nem a legnehezebb hazugság, a legkínosabban abszurd „valóság”, jövőkép mellett döntött volna szinte mindenki ma Magyarországon. Mintha lenne egy már jó előre holtbiztosnak tekintett, senki épelméjű ember által meg nem kérdőjelezhető „tény”, hogy 1.) simán lezajlik a következő országgyűlési választás (mintha minden rendben lenne vele, eredeti funkcióját töltené be, népképviseleti lenne és a demokratikus törvényalkotást szolgálná, és nem az ellenkezőjét, a nép, a többség kirekesztését, az egyre hatóságibb, barátságtalanabb, pártokratább és korruptabb végrehajtó hatalommal való teljes összemosódását) és 2.) a Fidesz nyeri, és ez folytatódik simán, sőt.
Mindenki, aki ezt hiszi, az ennek az önbeteljesítő prófétája és gyakorlati végrehajtója: mindenkiben ezt a hitet erősíti, maga erre készül, erre rendezkedik be, ebben akar jól járni.
            Ez a legnehezebb út. Ennél reménytelenebb, frusztráltabb jövőt igen nehéz lenne vizionálni próbálni. Szinte már-már naiv ez a képzeletszegénység, ez a makacs „realizmus”, amely gondolkodás nélkül, kényszeresen illúziónak tekint minden könnyebb, szabadabb, örömtelibb, színesebb gondolatot, stílust, világképet, életfelfogást, amely könnyebb, szabadabb, örömtelibb, színesebb világot, valóságot, tényeket, jövőket termel. „Ez van”, szomorú, de nincs más, mint az eddigiekre szavazni.
            Nem akarom. Nem akarok sima választást. Nem akarom, hogy ez folytatódjon. Sima választást akarok, de csak a második fordulóban.
Azt mondod, nincs második forduló? Akkor fideszes vagy.

2. Ennél már az is sokkal realisztikusabban váltásgyanús verzió, és könnyebb út, Kedves Nem-fideszesek, hogy egy MSzP-(stb.)–Jobbik koalíció váltja le a Fideszt. Ez még a legfideszközelibb parlamenti matematika szerint is reális. Ám e koalíció létrejötte épp az a „csoda” lenne, aminek a folytatására mindenki sokkal kíváncsibb lenne, mint az eddigi folytatására.
Ezért az uralkodó oligarchia, akiknek ebben a rendszerben van túl sok érdekeltsége, ezt „ösztönösen”, kapásból elveti, „lehetetlennek” tartja.
De ez megint csak a nehéz való. Mert a könnyű igaz az ez:
Ezért, a „csoda” iránti természetes kíváncsiság miatt holtbiztos e koalíció főlényes választási győzelme.

3. De egy még könnyebb, igazabb realizmus:

(Idézet a New York Times / a Le Monde / a Frankfurter Allgemeine 2014 ápr. 7-diki számából:)
„Magyarországon immár tömeges népszerűségre tett szert a 2x-es Mozgalom, mely azt követeli, hogy a közszférában a maximálbér kétszerese legyen a minimálbérnek. A mozgalom most mindent elsöprő sikert aratott. Megakadályozta az országgyűlési választásokat, mivel hathatós ellenkampánya következtében a választópolgároknak csupán 24%-a adta le voksát. Kampányuk jelmondata ez volt: ’Ha beiktatod a 2x-es törvényt, megválasztunk’. A választás az egyeduralkodó párt új választási törvénye szerint így is érvényes, de a 2x-es mozgalom ezt nem ismeri el, mondván, ez a törvény ’a demokrácia elleni támadás’, és általános állampolgári engedetlenségi mozgalmat helyezett kilátásba, ha így is fel akarna állni az új parlament és kormány. A leköszönő kormány ’a káosz elkerülése érdekben’ engedett a mozgalom ’legbékésebb ultimátumának’, és az országgyűlési választások új időpontját két hónappal elhalasztották. ’A mozgalom sikere világossá tette – fogalmazott egy szóvivő –: annak a képviselőnek vagy pártnak van esélye, amelyik beiktatja a 2x-es törvényt’. Hozzátette:
folytatás a 3. oldalon.[1]

Te melyik holtbiztosat választod?

Mi a rendszer fő baja? Röpke rendszerelemzés

A magyarországi rendszerváltás irtózatos kudarccá „nőtte ki magát”. Ennyire sötét és kilátástalan, ennyire atomizált, szétesett és együttműködés-képtelen szinte sosem volt a magyarság, pedig mindig is hajlamos volt rá: nagyjából Mátyást, a Monarchiát és a Szocializmust leszámítva ilyesmiben időzött. A politika szánalmasan impotens, korrupt és háborús. Minél följebb van valaki „tényezőségben”, hatalmi-döntéshozói pozícióban, annál cinikusabb. A cinizmus van ma hatalmon Magyarországon. A rendszer annyira ellenhatékony és boldogtalan, hogy azonnali, radikális váltást kíván.
            A problémahalmaz igen bonyolult, mert nem csak „odafönt” vannak bajok, ellenkezőleg, ott azért vannak ekkora bajok, mert „alul” sem termelődik annyi öröm, felelősség, bizakodás, együttműködés, találékonyság, kedv, könnyedség, érték, ami egy óhatatlanul, elronthatatlanul virágzó, megújulni képes kultúrához kellene. Magyarországon nincsenek már történelmi osztályok. A rontó közfilozófia mindenütt elterjedt, mely szerint csak a pénz és a hatalom számít. Aki szerint meg nem, az nem is kap. A rontó közfilozófia mindenütt elterjedt, mely szerint nagy pénz és nagy hatalom megront, ezért bárki, aki a közelébe kerül, szinte kötelességének érzi, hogy korrupt legyen. A környezet biztosítja: hülye lenne, ha nem „használná ki”, mint „mindenki”, az ilyen helyzeteket. Sőt, „erről szól” „az egész”.
Fordítva van: nagy pénz és nagy hatalom koncentrációja már a romlottság, az igazságtalanság eredménye és legitimációja. A demokrácia az ellenkezőjéről szól: a hatalom egyenletes eloszlásáról. Minél fontosabb a pénz szerepe, annál inkább meghatározója az emberek (esély)egyenlőségének is. A bérrabszolga tömeg semmire sem jó. Csak akkor működik az ember, a gazdaság, termékeny és likvid alul is, ha mindenkinél van szabad idő és szabad pénz. A demokratizmus nem gyengécske hit, hanem a legerősebb politikai, gazdasági, etikai, rendszerelméleti, sőt természeti kényszer. Ha nincs demokrácia, egyoldalú, szűklátókörű és ellenhatékony lesz a kormányzás, a rendszer. (Na és esztétikailag! Etikailag! Nagyon szegény, hatalmatlan embertömegekkel bíró országban nagyon gazdagnak, hatalmasnak lenni – ennél kínosabbat el tudsz képzelni? Kizárólag smasszerek társaságában találkozni a szintén teljesen elzombisodott polgártársakkal… Mennyi úrhatnám, ostoba nő kell ehhez… Vagy elég egy?) A túlnyomó többségnél ma Magyarországon – akár egész nap csak dolgozik, akár nincs munkája – elenyésző pénz és nulla hatalom van. Ez épp azért van, mert annyi antidemokrata közhely járja még közöttük is.

Most a piacról nem beszélünk – alig van –, mert az úgyis olyan, mint a közszféra, a közgondolkodás, a helyi kultúra és kommunikációja, stílusa, ethosza. Hanem a közszféráról. Az itt eluralkodott „hivatalos”, „győztes” ideológiáról – és társadalmi, kulturális és gazdasági pusztításáról. Amely az egyetlen komoly magyar tőkés, az állam, a közös dolgainkat intéző rendszer „sikeres” kifosztóinak ideológiája.
A jelenlegi (a rendszerváltás utáni) rendszer lényege, hogy a bürokratikus vagy/és politikai szamárlétrán felfelé exponenciálisan nő a közpénzből, közvagyonból – félig bürokratikus-jogi eszközökkel, félig teljesen korrupt módon – kisajátított, eltulajdonított, kiharácsolt, kisíbolt, kilopott magánpénz, magánvagyon. A jelenlegi rendszer „arról szól”, hogy a közpénz, a közvagyon – az egyik legfontosabb értékközvetítő és értéktermelés-ösztönző – legfőképp ahhoz áramlik, aki legfőképp azzal van elfoglalva, hogy minél több közpénzt, közvagyont áramoltasson magához. Ez a politikai, intézményszervezői, döntéshozói kiválasztódás fő elve. Azokat a személyiségjegyeket választja ki és bátorítja, sőt kényszeríti ki, amelyek passzolnak ebbe az antidemokratikus, mások és az ország sorsa iránt legfeljebb harmadsorban érdeklődő, közpénz- és vagyonlenyúló rendszerbe.
A rendszerváltás utáni politikai melodráma voltaképpeni „témája” is ez. Egyik a másikát folyamatosan ezzel a cinikus gyakorlattal vádolja. Hogy teljes joggal (igazat mond, leleplezi a bűnt) vagy teljesen jogtalanul (bagoly mondja verébnek, betyárból lesz a legjobb pandúr és fordítva), az nem számít, csak az, hogy folyamatosan ez legyen a kommunikáció meghatározó témája és formája. A „másik oldal” „reménytelen”. Kibékíthetetlen az „ellentét”. Ez a harc lesz a végső, csak sajnos sohasem ér véget. Nem is tudnak dolgozni az egymás elleni háborútól. És az egész ország ebben a turáni átokban fortyogjon. Mindenkit be akarnak vonni ebbe a kétosztatú drámába. Kötelező állást foglalni, ha nem teszed, akkor is a gonoszokkal vagy. Amúgy bármelyiket választod, polgártársaid fele számára azonnal és végérvényesen a gonoszokkal vagy. Közérdekből nem kapsz közpénzt, vagyont, erőforrást, csak pártvazallusként. Minden közintézményünkben egyre mélyebbre hatol ez a háborús pusztítás.
            Ez a tényleges, hatékony, tárgyszerű munkára és kommunikációra nem hajlamos rendszer az igazságtalanságokat és az ellenhatékonyságot halmozza és etablírozza. A totálisan pártpolitikásított parlament, önkormányzatok és közintézmények „vezetői” gyakorlatában ez azt jelenti: az épp „uralkodó”, többségben levő párt(vazallus) mindent keresztülvisz, ami eszébe jut. Bármi jut eszébe, annak az (egyik) első számú motivációja: még több szajré nekem-nekünk. Az ellenzéke mindig, kötelezően, vadul támadja. A következő ciklusnál szerepcsere, és mindenki folytatja elődje, ellensége „munkáját”. „Hatalmon” aztán túl elfoglaltak megszüntetni azokat a törvényeket, szabályzókat, szokásokat, amiket egy-két hónapja, éve ellenzékként még demokrácia-, szabadság-, emberiség- és magyarságellenes bűncselekményeknek tartottak, joggal. Ellenkezőleg, simán átveszik, és ezt toldják most meg még újabbakkal. A kivételek erősítik csak igazán ezt a szabályt. Igen, voltak különbségek, sőt történtek jó dolgok is stb., de lényegében.
            Ennek az esztétikailag, etikailag és gazdaságilag is gyalázatos melodrámának agresszív és kizárólagos főszereplője az az egységes oligarchikus képződmény, mely a depresszív és paranoid tüneteket erősíti a társadalmi színterek szinte mindegyikén. A háborús pártokrácia egyre mélyebbre hatol, módszere: a pénz, a javak, a döntések antidemokratikus elosztása. Választhatsz egy kulturáltabb és egy tahóbb antidemokrata között, különben nincs pénzed, javad, döntésed. Az, hogy mindkét „oldal” minden katonája ádáz, kibékíthetetlen, háborús viszonyban áll az ellenlábassal, fedi el a tényt, hogy: ők a háború katonái. Ebben a leglényegesebb vonatkozásban szövetségesei ádáz, kibékíthetetlen „ellenségeiknek”. Double trouble: a háború is valóságos: a „legitim”, sőt kötelező gyűlölet és korrupció rombolása, túlságosan is valóságos – másfelől „csupán” kamuflázsa cinikus konspirációjuknak, „tudattalan”, nyílt felmutatása a bürokratiko-maffio-despotizmus hatalmának. Eliteskedő, titkolózó, hatalmaskodó, barátságtalan, antidemokratikus, a döntéseket fejünk fölött hozó, maguknak kényszeresen sokkal többet juttató koalíció ellenünk, akik a döntéshozóinktól nem ezt várjuk. Amiben egységes volt végig a politikai-döntéshozói dünamisz, pártszínezettől függetlenül, sőt, a rendszerváltás utáni félhivatalos, kötelező ideológia volt (ha nem ezt vallod, lenyom a „kőkemény igazság”): mindenekelőtt a pénz és a „hatalom” birtoklásáról van szó. Miért, mit hittél, széplélek?
Hogy a közügyek folyamatos, természetes, lelkes, tárgyilagos, demokratikus, hatékony, barátságos megoldásáról. Mindenki életnívójának emeléséről. Mert ebben van a pénz és a hatalom. Ettől erős egy ország, egy térség. Minél több magas nívójú ember, munka, megoldás, kommunikáció, egymást és a dolgok működését segítő intuíció és empátia, annál jobban működik minden és mindenki. Ahol a 90%-nak van némi szabad pénze és ideje, nem a 10%-nak. Ez a demokrácia, aminek csak rossz alternatívái vannak, a mai magyar helyzet a bizonyíték. A bérrabszolga- és munkanélküli-tömeg a biztos gazdasági és kulturális halál. A nem demokratikus országok, a nem demokratikus közösségek rosszul működnek, szegények, depresszívek, konfliktuózusak.
A magyar bürokratiko-politikai „zsarnokság” szillogizmusa, alapképlete, oda-vissza összefüggésrendszere viszont:
A) minél magasabb, több politikai és intézményes pozíció nekem (nekünk) = B) minél több fizetés, egyéb juttatások nekem (egyéb kedvezés, vagyonprivatizációs alkalom, gigaközbeszerzés, szupertitkos info, strómankodás, síbolás egymásnak) = C) minél nagyobb korrupció e pozíciók és pénzek megszerzéséért = D) minél masszívabb ellenhatékonyság és depresszió az adott területen, intézményben.

A váltás

Ezt az oda-vissza összefüggésrendszert egy ponton lehet egyszerűen megbontani: a B) pontban.
A) a magas politikai, intézményi funkciókat nem lehet kiiktatni, azokat el kell látni, éspedig szépen, ahogy a csillag megy az égen. C) a korrupciót megfogni nem egyszerű dolog, legalábbis ott, ahol a korruptságot „az ember” szükségszerű velejárójának tekinti a sok korrupt ember. D) Az ellenhatékonyságot, a rossz teljesítőképességet, főleg bonyolult területeken, szintén nehéz nyakon csípni, egyértelműen megnevezni és kijavítani, főleg ha a rosszul teljesítő az utolsó leheletéig szétvitatkozza a dolgot, és bizonygatja, hogy te nem értesz hozzá.
            Marad a fizetések és egyéb juttatások minden szempontból igazolhatatlan különbségeinek megszüntetése.
            A rendszer legpusztítóbb kórokozó mechanizmusát blokkolja. Immár nem a többiekénél (minél és még) több pénzt-vagyont-hatalmat maguknak akaróknak kedvez a rendszer a vezetői pozíciókba való kiválasztódásban. Nem a munka- és embertársakénál sokkal több pénzért éri meg közintézményt működtetni, hanem mindenki sokkal több pénzéért, mindenki életminőségének javításáért, ami mindig is a gazdasági siker kulcsa volt.
A jól működő rendszer lényege, hogy a közpénz oda áramlik, ahol a köz boldogságát a legszebben, legokosabban elősegíti. Ez, vagy az ez irányú mozgás, magától bekövetkezik, amint a rendszer nem arról szól, amiről eddig.
Íme tehát egy jó irányba tett első lépés, egy első könnyed mozdulat; egy utolsó, banális technikai apróság, ami kellett a szinte megváltásszerű rendszerváltáshoz:
A maximálbér kétszerese a mindenkori minimálbérnek a közszférában.
Sem gazdasági, sem politikai, sem etikai, sem egyéb ok nem igazolja, sőt ellene szól annak, hogy a közpénzből élő dolgozók között ötszörös, hússzoros, ötvenszeres jövedelemkülönbségek legyenek. Ellenkezőleg, ez a rendszerváltás kudarcának fő mozgatója, a politikailag-jogilag etablírozott társadalmi igazságtalanságok legnyíltabban arcátlan megnyilvánulása és bővített újratermelése. Az intézményes ellenhatékonyság garanciája. A munka becsületének sárba tiprása, a dolgozók reménytelenné tevése. (Tessék ezt közvéleménykutatni: a démosz igazi, saját, releváns tendenciáit feltérképezni, nemcsak a hatalmi oligarchiáknak releváns adatokat szállítani antidemokratikus stratégiáik kidolgozásához.)
Nem a piacról beszélünk (noha a probléma hasonló: minél nagyobb a tőke koncentrációja, annál absztraktabb, butább, annál kevesebb, korlátoltabb szempont irányítja mozgását, annál zombibb, annál inkább elvonták a valóságos élettől, a milliárdnyi értéktől, amit közvetíthetne, és ami nélküle nem kél életre: megfosztják likviditásától), hanem a közösségi intézményeinkben. Minden közpénzből fizetett munka esetében. Ennek megfelelő nagyságrendűek legyenek az egyéb juttatások is, amelyekből minél kevesebb kell.
Könnyű törvénybe iktatni. A népesség 80-90%-a támogatja azt a politikai erőt, amely közszférában a maximálbért a minimálbér 2x-eséhez köti. Puszta törvénybe iktatása azonnal felrázza az országot. Életet lehel belé. A népesség zömének depresszív és/vagy paranoid beállítódásrendje azonnal megváltozik. („Na! Csak nem megjött az eszük?” „Mi van? Rendes emberek kerültek hatalomra?” „Kitört a demokrácia?” Stb.) Azonnal stabilizálja a gazdaságot. Végre nem kell állandóan csak a pénzzel foglalkozni. Nem visz el minden energiát igazságtalan elosztása. (Odafönn amúgy, idelenn emígy visz el minden energiát.) Mindenki tud figyelni a dolgára, és egymásra. Senkit nem tesz reménytelenné, hogy rendes munkásként nem lehet megélni. Ezzel az egyszerű bürokratiko-politikai változtatással egy csapásra felelős, a hivatásukkal foglalkozó döntéshozóink lesznek, mert a mindenki üdvére és elismerésére végzett munkáért érdemes csak döntéshozói pozíciót vállalni. A közpénzre szakosodott közintézményi-állami maffiózásnak befellegzett. A minimálbért felelősségteljesen határozzák meg, hiszen az az egész közszféra minden dolgozójának fizetését, és ily módon az egész monetáris politikát a legmélyebben és persze a legátláthatóbban érinti. (Átláthatóság! A felelős döntéshozó tevékenysége átlátható. Mindenkivel megosztja, ami tud, és hogy mit miért tesz. Kiteszi a nyilvánosságnak, a közgondolkodásnak, a demokratikus kontrollnak. Ma ennek az ellenkezőjét csinálják, ez a „profi”, a „fontos ember” legfőbb ismertetőjegye: antidemokrati­kus, titkolózó, lenéző, kirekesztő, „felsőbbrendű”.) A közpénzekhez, az állami költségvetéshez való viszony azonnal, mélyen megváltozik. Szinte azonnal kezeli azt a vészes empátia- és szolidaritáshiányt, amely a közpénzen zsíros politikai-bürokrata elitet sújtja a minimálbér, ill. a saját bére összegének megállapításánál. Mert lényegében erről van szó. Legkevésbé gazdasági érvek szólnak amellett, hogy a közszférában dolgozók között bármi címen komoly jövedelemkülönbségek legyenek. Ahogy most van Magyarországon – ez a gazdasági ellenhatékonyság, a korrupció és deficit rendszere.
A 2x-es törvény nem csupán egy egyszerű, gyors és mély gyakorlati átstrukturálás, hatalmas támogatottságú konszenzussal. Hanem egy elvi, szimbolikus döntés is: közös, azaz hivatalos kinyilvánítása annak, hogy innentől fogva az esélyegyenlőség, a demokrácia, a testvériesség, a figyelmes együttműködés korszaka jött el. A magyarok így döntöttek. Ez a trend, sőt, a trendi. Akit a sok pénz érdekel, menjen a „versenyszférába”. A közpénz másra kell. Arra, hogy a köznek legyen kedve élni.
Ez a sok-sok közpénz titka amúgy.
Épp azért számolja fel a 2x-es törvény szinte magától a rendszer egyéb diszfunkcióit, mert a törvény keresztülment. Amennyivel nagyobb „csoda”, mint az MSzP–Jobbik koalíció, annyival könnyebb, mélyebb demokratikusabb megoldás. Mintát ad, igazodási pontot, új időszámítást vezet be.

Ha azon kapod magad, hogy demokrácia, szabadság, egyenlőség, testvériség és hasonlók neked üres lózungok, falra hányt borsó, akkor a tipikus despotikus, elfojtó erő vagy, a „realista” fajtából. És főleg ezért nem érzed jól magad. Te a magad részéről persze demokrata lennél, ámde az antidemokratikus erők sajnos hatalmasabbak – ezt hiszed, ebben hiszel. Tévedsz. Érezd jól magad: a demokratikus erők hatalmasabbak. Nem utolsósorban mert elsősorban gazdasági kényszer a demokrácia. Az állami-korporatív monopol(kapital)izmus értelemszerűen – a jelenlegi mély válság minden mozzanata tanúsítja – megbukott. Teljesen értelmetlen, fasisztoid törekvés volt: minél nagyobb társadalmi-gazdasági rendszereket minél kevesebb kézbe. Ez a hadsereg felépítménye, a háború logikája. És sem hadsereg, sem háború nem volt még jövedelmező sosem a történelem során, kivéve zsarnokoknak.
Egy jól működő rendszer(b)en a túlnyomó többség lelkesen munkálkodik. Ügyesen összeteszik, amit tudnak. Nem csinálnak mindenből veszekedést, bosszút, ellenséget. Büszkék arra, hogy jól csinálják. De nem dicsekszenek, természetes nekik, ebből látszik, hogy tényleg jól csinálják, akinek szeme van, úgyis látja. Ötletesek és precízek, intelligensen segítik egymás munkáját. A környezet, a többség boldogan értékeli őket. Adnak magukra. Nem lopják meg egymást. Nem konspirálnak egymás ellen, nem arról szól a társadalmi létük, hogy nekik sokkal-sokkal több pénzük-hatalmuk legyen, mint társaiknak. Senki sem kényszeríthet arra senkit, hogy korrupt legyen, hogy gyűlöljön, hogy polgártársai nagy részét mint reménytelent és alacsonyabbrendűt megvesse, főleg nem egy párt. Mindenki örül mások sikereinek, mert ezek nem kirekesztők rá nézve, nem őt és környezetét zsákmányolják ki, szegényítik el sikeresen, hanem ellenkezőleg, az ő környezetét, lehetőségeit gazdagítják. Nem kell leellenőrizni. Lehet tudni. Errefelé ez a divat. A politikailag korrekt. Az illemszabály. Ha nem tartod be, kinéznek, kigúnyolnak, kirúgnak, kiszorulsz a piacról, nem állnak veled szóba a jó nők / az igazi férfiak.
            Az mekkora hazugság volt, kedves magyarok, önmocskoló hazugság – a rendszerváltás egyik fő ideológiája –, hogy a köz, egy helynek, egy térségnek, egy országnak a közössége rossz tulajdonos, és csak a magántulajdonos az igazán felelősségteljes. Jó helyen ez eleve nem éles határ, mert senki sem figyel éles, paranoid szemekkel, nem könyveli hisztérikusan, hogy ki mennyit rak hozzá és vesz el a sok-sok mindenhez és -ből, mert annál ez nagyvonalúbb, ezért gazdagabb hely. Itt mindenki örömmel rak bele egy csomót, abszurd lenne utánanyomozni, hogy mennyit, és hogy munkaidőben-e vagy szabadidejében. Nem abban utazik, hogy neki abszurdan több legyen, mint másnak.

Képzeletszegényeknek: épp nem arról van szó, hogy mindenkinek legyen 100e alatt a nettója. Ha a rendszerváltás után végig ez a 2x-es szabály lett volna a közszférában, ma a 250e és az 500e közötti nettók országa lennénk. Aki túl kicsinek találja ezt a 2x-es szorzót, annak mondjuk el: 500e sokkal több, mint 250e. És ha ez sem elég, akkor azt mondjuk: 1m sokkal több, mint 500e. Viszont a 100e semmire nem elég, ha van gyereked, vagy ha nincs lakásod.
A különbségeket szépen fel lehet mutatni a 2x-es szorzón belül. Ahhoz viszont tényleg kevés ez a 2x-es különbség, hogy kiforduljon magából az egész rendszer, hogy mindenki az irracionális, irreális különbségekbe csavarodjon bele. Mint ma. Mint a rendszerváltás utáni Magyarországon, a politikai-jogi-gazdasági-intézményes-hivatalos korrupció és ellenhatékonyság Magyarországán. Ahol a 100e nettó alattiak emígy, az 500e felettiek amúgy vannak teljesen becsavarodva. De ugyanabba: a túl nagy különbségbe, az igazságtalanságba. Senkinek nem ér százszor, tízszer, sokkal többet a munkája, az ideje, mint másé. Ha mégis, akkor ezt az egyenlőtlenséget meg kell szüntetni, a jók azonnal megtanítják az ügyükfogyottaknak, akárha gyermekeiknek, hogyan kell jól, hatékonyan, ötletesen, ügyesen, kedvvel, elismerésre méltóan csinálni, mert ahol sok a hülye, a nyomorult, a magatehetetlen, a nihilista, a reménytelen, az unatkozó, a bűnöző, a tahó, ott baj van.
A döntéshozók és gazdagok tolhatják ezerrel minden csatornán, hogy a ők a sikeresek, akik jól csinálják – ha közben masszív gazdasági világválság van, növekszik a szegénység, a korlátoltság, a szorongás, a frusztráció. A döntéshozók és gazdagok pont annyival felelősebbek bármely válságért, amennyivel nagyobb döntéshozói és pénzügyi hatalmuk, befolyásuk, lehetőségeik vannak. Amire oly büszkék, hogy bármit megtesznek érte. Légy te is ilyen, ez az üzenet. Ők a példakép, övék a zseton, a hatalom. Bárki beléphet az exkluzív klubba, ha elég nagyban űzi az exkluzivista, szekretív konspirációt mindenki ellen, aki nem olyan, mint ők. Igyekezz, igyekezz a hátsó gondolat és a nagybani szarkavarás mesterei közé, a minél több ember minél nagyobb megtévesztésének, átverésének, lehasználásának kényszeresei közé. Vagy legalább a klientúrájukba, a hazugság rabszolgái közé. – Nietzsche se így képzelte, ezt még Lukács Györgynek is be kell vallania.
Ja, hogy nekik nincs válság? Őket nem érinti a nyomor? Nekik így is megvan a tuti? Sőt csak így van meg?

Igen, minél magasabb ma valakinek a fizetése, annál kisebb részét teszi ki az illető összes jövedelmének. A 2x-es törvény szelleme erre a szférára is kisugárzik. Nincs egyéb juttatások rendszere, ill. ami van, az teljesen demokratikus. Senki nem szedi meg magát, vagy le a másikat közpénzen. Ebben a szellemben bővíthető még a törvénykezés. De a 2x-es törvény példájával figyelmezteti a rendszer a közösség tagjait, avagy a közösség a rendszert: senki sem „felsőbbrendű” a másiknál. Mindenkinek a munkája, jókedve, gyereke, életminősége fontos.
Ez a nemzetközi üzenet, ez a jó hír, amit a magyarok üzennek a világnak és javasolnak az „új világrendnek”. Ez az, ami a nemzetközi helyzetre is és mindenkinek a magyarokhoz való viszonyára is pozitív hatással van.

Miért is?

Miért kell a MNB elnökének több fizetést adni, mint nekem? (Értsd: bárkinek, aki rendesen dolgozik?) Nehogy elszámolja magát? Akkor egy jobb matekost kell odatenni. Egy alázatosabb, jófejebb embert, aki büszke arra, hogy közmegelégedésre végzi különleges feladatát, nemzetközi megbecsülést vívott ki magának a kiegyensúlyozott, ötletes, példaértékű magyar monetáris politika meghatározó figurájaként. Nem fogjuk sajnálni tőle a kitüntetést.
De amennyiben 8,6 millió ft-ot keres egy hónapban, mint 2009-10 tájékán a konkrét MNB-elnök, akkor azt mondjuk…
Nem, azt nem mondhatjuk.
Pedig mást nem mondhatunk.
Ja, hogy felelősségteljes, bonyolult és kreatív a munkája? Senkinek nem felelősségteljesebb, bonyolultabb és kreatívabb a munkája, mint az enyém.1
Miért kell az egyetemi rektoroknak tízszer több fizetést adni, mint nekem? Mert tízszer többet dolgoznak, mint én? Senki nem dolgozik többet, mint én. Vagy tízszer nívósabban? Tízszer közérdekűbben? Tízszer fontosabbat? Mint?
Miért kell a MÁV-vezérigazgatónak több fizetést adni, mint nekem? Mert rosszul igazgatja a MÁV-ot, több tízmilliárddal gyarapítja mindannyiunk adósságállományát, mint azt az elmúlt időszakban láthattuk? Nem kell neki többet adni, és akkor nem lesz felelőtlen, nem érzi úgy, hogy a zsebében van az ország, a cég és a hozzá hasonlók oligarchiája. Akkor normális emberek mennek MÁV-vezérigazgatónak.
Miért kell több fizetést adni azoknak, akik nem jól menedzselik az országot és az intézményeket?
Fordítva van: azért menedzselik rosszul az országot és az intézményeket, mert mindenekelőtt saját anyagi előnyeiket menedzselik. Ez ma a hivatalos ideológia Magyarországon. Minél többet ide a közvagyonból, a közpénzből, az ezekről döntő pozíciókból. Hivatalosan-jogilag-államilag-hatóságilag, ha érted, mire gondolok. Masszív bürokratikus erőkkel – hatalmas közpénzekből – dolgoztatják ki a mindenekelőtt nekik minél többet juttató rendszert. Barátságtalan, hatósági, pofátlan, polgár-, ember- és munkatársiatlan ürügyeket menedzselnek, nem a közügyeket.
Ez az, amit – tévesen – „politikának” gondolnak. Ez a „politika” (avagy lelkibetegség) nem kibontakoztatni akarja az értékeket, hanem („magának”) elrekeszteni. A hiánygazdasághoz „ért” csak, az egyenlőtlen viszonyok igazgatásához, eszkalálásához. Ez a „politika” sohasem lehet sikeres, akárhány évig pusztít még, mert a gazdasági deficit politikája. A végzetes eladósodás, a depresszió, a tömeges tehetetlenség gazdaságpolitikája – nem a szabad, minőségi emberek virágzó országáé. Ugyanis minél inkább megosztják, annál inkább szorzódik az érték és a tudás. Ez az emberi (a pszichológiai) hitelesség gazdasági vetülete: annyiban vagy hiteles, autentikus, amennyiben pluszban vagy a környezeteddel kapcsolatban. Értsd: a köz lóg neked. Gazdag vagy. Nem tesz tönkre, ha nem ismerik el a/egy munkádat, mert folyamatosan (vagy újra és újra) minőségi munkákat csinálsz. Többet adsz, mint veszel el. Ezt úgy könnyű megcsinálni, hogy mindig bőven van mit elvenni. Aki mindent el akar venni, amit el lehet, sőt – az paranoizálja a rendszert: beindítja a végtelen könyvelési-ellenőrzési burjánzást, ezzel a még újabb csalások lehetőségét, a bizalmatlanság örvényét – ez pedig ellehetetleníti a termékeny munkát, az elmélyült, szabad, értelmes foglalkozást mindenféle dolgokkal. Akárhány kényszeres csaló, kizsákmányoló és bűnöző van is a rendszerben, aki az ellenkezőjét terjeszti, az igazság az, hogy az összrendszer annál nagyobb gazdasági pluszt termel, minél több a hiteles, minőségi ember és munka.
A MÁV vezérigazgató, az egyetemi rektor, a MNB-elnök örüljön, hogy a munkája kreatív, izgalmas – nem utolsó sorban mert felelősségteljes. A kreatív, izgalmas tevékenység az ő extra fizetsége. Ha kevés, menjen a pi…acra, ott próbálja eladni sokkal többért, amit tud. De eszébe se jusson, hogy a közpénzekből neki több járna, mint azoknak, akiknek a munkáját ő „semmi pénzért” nem csinálná. Emezek viszont csinálják csak semmi pénzért…
            Avagy jöjjön már el Mátyás király álruhában és színről színre, és parancsolja ki azt a MÁV-vezérigaz­gatót egy szép fagyos januári hajnalon pontban 05:00 órára az állomásra kocogtatni 8 órán keresztül a vonatkerekeket! Lengetni a vagon végébe a zászlót a narancssárga védőöltözetben! Rohambiliben a munka frontján! Mondjuk egy hónapig. De közben ne tudja, hogy csak egy hónap. Havi 76 nettóért. Amennyit egy nap alatt keresett pl. 2006-ban.

A legtöbb munka és teljesítmény nem mérhető jól, és főleg nem vethető össze egymással. Hogyan veted össze egy ált. isk. tanár munkáját egy kórházi dolgozóéval, egy vasúti alkalmazottéval? Még ezeken a kategóriákon belül is a legritkábban lehet. Hogyan veted össze egy alsós tanító munkáját egy felsős szaktanáréval? Hogyan veted össze egy ápolónő munkáját egy műtőssegédével, egy szakkórház szakorvosáét egy körzeti orvoséval? Egy vasúti pénztárosét egy pályafenntartó munkáséval, egy géplakatosét egy bérszámfejtőével?
            Te el tudod, el akarod végezni az ő feladatát?
            Szépen, gondosan? Mennyiért? Hogy munkálkodván ne az a „metafizikai” bosszú mozgasson, hogy egy f…t fogok nekik 76 nettóért rendesen megcsinálni mindent, amikor nekik 760, azért mert nem csinálják rendesen? A tömeges rossz munka, a kedvetlenül végzett, amit az embernek nem éri meg csinálni, amit csak azért csinál, hogy (rosszul) megéljen – az a rosszul teljesítő gazdaság első számú kelléke. Kinek kellenek a kelletlen, rosszkedvű ápolónők, orvosok, hivatalnokok, tanárok?
A felelősségre való hivatkozás a legnevetségesebb. Attól nem lesz, nem attól lesz felelősségteljes valaki, hogy sokkal több pénzt kap, mint azok, akiknek az ügyeit, dolgait, sorsát koordinálja. Ellenkezőleg, mint a mellékelt ábra mutatja. Minél irreálisabban többet „ér” az ő munka(és szabad)ideje másokénál, annál érzéketlenebbül veszi semmibe őket, annál pofátlanabbul veszi le embertársait, az idejüket, annál több „idegen munka rovására” szerez minél több pénzt és hatalmat – annál felelőtlenebb. (Ez a piacra is igaz amúgy.)
            Az az érv, miszerint a „felelős beosztású” embereknek azért kell sokat adni, nehogy korrumpálhatók legyenek – az maga a korrupció. A korrupció, magyarul romlottság, és a gazdasági veszteségesség két szerelmes pár, mindig együtt jár. Őrjöngő kíséretük társaságában: kulturális lepusztultság, etikai inkorrektség, esztétikai igénytelenség és gusztustalanság. Nem csinálunk ilyet, és minden rendben lesz. Értsd: ha korrupt vagy, semmi sem lesz rendben. A fejlett országok, térségek attól erősebbek, hogy polgárai jellemzően nem veszik le, lopják meg egymást és a közvagyont. Ellenkezőleg: hatékonyan, értelmesen együttműködnek, közösen, hogy mindenkinek jobb legyen arrafelé. Ők hont foglaltak már. Tudják, hogy az övék, és gondos gazdái környezetüknek, közösségi intézményeiknek. Van ott is umbulda, sunyiskodás, keménykedés, de nem túlnyomó, és főleg nem ez a hivatalos ideológia. Csak a korrupt országok, térségek gyengék gazdaságilag és zsákmányolhatók ki, főként a saját oligarchikus, nem szolidáris kultúrájuk, politikájuk, rendszerük által, ami mindig kell ahhoz, hogy a nagy nemzetközi kizsákmányoló technológiáknak is sikere legyen náluk.
Az az érv, miszerint a magasan képzett munkát jobban meg kell fizetni, sajnos szintén az antidemokratikus arrogancia jele. A magasan képzett munka drága, mert drága, hosszú, bonyolult az előállítása. Ám a képzettséget értelmetlen magántulajdonként kezelni: a közösségben és intenzív közvetítődésében érzi jól magát, ott fejlődik, használják értelmesen, attól kapja meg az elismerését. Annyiban sem magántulajdon, amennyiben a képzés közpénzen történt. (Magyarországon kb. mindenkié.) Minél több közpénzt kapott a képzésére a magasan képzett, annál többel lóg a köznek. Ráadásul a közösségi, állami intézményben a minőségi munkájához szükséges hátteret is a köz biztosítja. A szakember nemcsakhogy tisztes fizetést kap, de egy egész közpénzből fizetett apparátus dolgozik a keze alá, és különleges, közpénzből fizetett infrastruktúrával van ellátva – nehogy már azért fizessük mindezt, hogy saját magánvagyonává fordítsa.

És minél magasabban képzett és kitűnőbben végzett a munka, annál valószínűbben kreatív. Olyasmi, amit az ember azért tud nagyon, mert szereti csinálni. Az ilyen ember is „a piacról él”, legyen elég pénze. De legyen elég, hogy normális pénzt kap azért, amit szeret csinálni. (Ha nincs az arcátlanul magas, korrupciógeneráló jövedelemkülönbség, nincs vita azon, mi a „normális pénz”.)
            Persze éppen azok a személy(iségjegy)ek, szemléletek, beállítódások teszik a kreatív munkákat is unalmassá, nem-kreatívvá, sóhivataloskodássá, maffiatevékenységgé, amelyek az eleven működéshez szükséges információkat és a tudást monopolizálják. Erre járatják az agyuk, vagyis épp a hatékony problémamegoldás, a kreatív csapatmunka szempontjából ötlettelenekké válnak, egyetlen kizsákmányoló technológiájuk rabszolgáivá. Nem lesznek színes, környezetüket, szakmájukat sokoldalúan boldogító személyiségek. Munkájuk és munkahelyük lélekölő egyhangúságba, bürokratikus baromságokba, kafkaeszk sötétségbe, tömény neurózisba és paranoiába zárul (nemcsak keleten, lásd pl. Brazil c. film). – Ez a válasz a nagy ellenérvre, miszerint a „sokkal” több pénzt fizető piac elszipkázza a… majdnem mondtam, kicsodát.
Szipkázzon csak, van helyette más, itt mindenki jól képzett és képezhető, megállja a helyét nemzetközi összehasonlításban is, egy jól működő ország büszke polgára. Nem hagyja, hogy szarér-hugyér levegyék, mert megvették kilóra az összes helyi korrupt erőt, aki a helyismeretével, politikai-bürokratikus sunyiskodásával lemenedzseli nekik az ország gyarmatosítását – csak őt, csak őt szipkázzák már. Nem, nem adja el rabszolgának a polgártársait. Eleve olyan a kötelező minimálbér, amilyen egy minőségi munkaerőnek jár. Mint Nyugaton, tudod. A rabszolgamunka-­kereske­dők nem jönnek ide. Itt nem találnak önkéntes rabszolgákat. Ha találnak, vihetik őket. De nálunk tilos a rabszolgamunka.

1Jaja: semmiképp sem az a szánalmas, hájfejű, doktrinér, agresszív gépiesség, ami a magyar jegybank és környezete munkáját jellemzi: nulla gondolat, nulla felelősség.
Ők csak részei a nagy gépezetnek, tudod. Látod: ha akarnának se tudnának kitalálni, pláne véghezvinni valami igazán érdekeset, reménykeltőt, nyilvánvalóan, forradalmian jót, világraszólót, amin tényleg érződik: nem csupán sunyi bürokraták, akiket ily kényszerítően tartanak fogva a világgazdasági „realitások”. Melyek szerint – akár rosszul csinálják, akár jól – ők a felsőbbrendű kaszt, az ő idejük és munkájuk összemérhetetlenül értékesebb, és az alsóbbrendűek, a melósok, a nem a mások nagybani lehúzásában utazók úgyse tudnak semmit se csinálni. Amúgy egy sima, igazán érdeklődő laikus azonnal zavarba hozná őket Keynes/Friedman váltogatási taktikákból, még Galbraith-t se olvastak, nemhogy Feyerabendet, Rortyt vagy Márquezt – de nem is állnak szóba ilyenekkel.
A „különben elszipkázza a piac” a legalamuszibb porhintés, amivel a „profi” megpróbál elhajtani, megvető dilettánsozások közepette, mielőtt bárki gondolkodni kezdene. – A piac az államnál mindig csak egy icipicivel fog többet fizetni drága „szakmai” titkaiért. A magas közintézményi tisztségviselő fizetésének és egyéb juttatásainak mérték(telenség)e jelzik mindenkinek, köztük a piaci szereplőknek, hogy mennyi titkot tud, magyarán, hogy mennyire nagyhatalmú és antidemokratikus és korrupt ő és intézményi környezete. A havi 8,6 milliós fizetés ezt mondja: engem szipkázz, mindent tudok a rendszerről. A zsebemben, a kisujjamban van, hogyan lehet a 100 ezres nettók országát nagy volumenben kaszálni, nézz csak a fizetésemre. Ehhez azért már tudni kell valamit, nem, Édes Bankszakma? Na? Szipkázol?
Egy jól működő rendszerben azonban ezren vannak, akik el tudják látni ezt a munkát, ugyanis folyamatos, magas szintű, hivatalos és szabadidős, nyilvános és baráti eszmecserék folynak az áttekinthető gazdaságirányításról. A profik nem minél több titok kizárólagos birtokosai akarnak lenni, hanem minden tudásukat megosztani. Nem félnek, hogy kitudódik, mennyire kevés is szakmailag, mennyire épphogy nem szakmai az, amit tudnak. Jól működő rendszerben a profik nem azt mondják, hogy te úgyis hülye vagy ehhez, ők majd döntenek és elintézik helyetted ezeket a bonyolult és nem gyerek kezébe való dolgokat. Hanem mindenkinek érthetően és gyorsan elmondják a lényeget, hogy mindenki értelmesen tudjon gondolkodni és dönteni. Erről szól a felvilágosodás éppúgy, mint az akadémia intézménye.

A szakképzetlen munka ugyanolyan fontos. Még egy jó ideig biztosan, mivel a rendszerváltás után elszabadult politikai polgárháború, a hatalomra jutott „ügyeskedő”, törtető, rövidlátó önzés egy szánalmas bedolgozó országgá tette Magyarországot, ahol sok a szakképzetlen és nehezen átképezhető, alulszocializált, társadalmilag és gazdaságilag inert, nem kreatív – ezért szorongó, agresszív, depresszív stb. – ember.
            Ha őket tömegesen magukra hagyják a náluk szerencsésebb polgártársaik, akkor megjelennek a nyomornegyedek a városokban, a pangó vidéki térségek, a legkülönbözőbb típusú gettósodások. A nagyon nagy szociokul­tu­­rális különbségek és közöttük a kommunikáció teljes megszűnése – a társadalmi feszültség, frusztráció és működésképtelenség első számú forrása. A gazdasági deficit biztosítéka.
            Minél alacsonyabban van valaki a szociokulturális létrán, annál valószínűbb, hogy kevéssé kreatív munkát fog végezni. Amit éppenhogy kompenzálni kell pénzzel, az olyan munkakörök, amiket senki sem csinál szívesen. Ezeknek az embereknek a méltósága, fejlődése, boldogulása csak a gazdag szabadidővel, egyéb elfoglaltsággal kompenzálható. (Vö. a norvég takarítónő, aki kortárs képzőművészeti alkotásokkal kereskedik.) Éppen mert a minőségi időtöltés a legfőbb érték, és a(z ön)képzés leghatékonyabb módja és ösztönzője.

Mindenkit megtisztelünk ennyivel. Mindenkinek a munkáját, idejét. Megkíméljük a rendszert és magunkat az összemérhetetlen méricskélésétől. A hátrányos helyzetűnek így segítünk eleve. Automatikus kompenzáció. Az előnyből induló, az ügyesebb, okosabb, szerencsésebb előnye már mindig is realizálódik, már mindig is hatalom. A pénznek nem a személyt kell díjaznia, hanem tudásának, kiválóságának kommunikációját, hatékony megosztását, ettől likvid a rendszer. De az előnyök és hátrányok halmozódása és koncentrálódása depresszívvé és hisztérikussá teszi: növeli az egzisztenciális szorongást, a bizalmatlanságot, a frusztrációt, a feszültségeket, élesíti a konfliktusokat, akadályozza a jó kommunikációt. Ahol a munkájában kimagasló nem kereshet sokkal többet, mint a kevésbé tehetségesek, ott a tehetséges köré fog gyűlni a pénz. Majd a kör köré stb. Mert a pénz az értéket követi. Kénytelen, hiszen eleve kizárja a rendszer személyek vagyoni-hatalmi felhizlalását, az úrhatnámság elúrhodását közpénzből, tehát a közpénzt nem lehet másra használni, mint az értékes teljesítmények, tudások terjesztésére. Nem pedig az információ elrekesztésére, monopolizálására, mint a mai „profik”, önjelölt, rossz ízlésű hatalmasok és döntéshozók, akik attól hiszik magukat sikeresnek, hogy ők bezzeg nem panganak, amikor az egész világ pang. Nekik az a lényeg, hogy alattuk pang; bár arra még büszkébbek, hogy: miattuk.

Mert ideje van

Autóval jársz, mindig van a bankszámládon pénz, nyáron el tudtok menni nyaralni, és ha elromlik a fürdőszobai csap, ki tudod cseréltetni? A szűkülő „elit” vagy. Remélem, legalább szorongsz a hajléktalanok, munkanélküliek, hátrányos helyzetűek halmozódásától. A „középosztálytól” meg egyenesen megszakad a szíved. Tudod, ismered a problémát. A rendesen dolgozók nagyobb része szegény, gazdasági nulla lett. Nem él, hanem a puszta fizikai egzisztenciája fenntartására megy el minden ideje és ereje.
Pl. a Magyarék alattatok: apa, anya, 2 általános iskolás korú gyerek. Saját lakás (Budapest, 69 nm), adósság, törlesztés nincs. Anya középiskolai tanár, apa egyetemi adjunktus, mindkettő teljes állású. Plusz munkákkal együtt is annyit keresnek, ami rezsire és olcsó kajára nem elég, mert a hónap utolsó hetében sosincs pénzük. Ruhákat nem vásárolnak, ha nagyon muszáj, akkor kilós boltban. Apa fogairól ne beszéljünk. Könyvet vásárolni? Haha! Plázákba nem járnak. Utazás? Haha! Kocsi? Haha! Három éve már a szokásos karácsonyi összejövés a vidéki (unoka)tesóéknál se jön össze. Hol van nekik 15e ft-juk csak az utazásra? És így még az ajándékot is megspórolják… 40e ft-os tankönyvlista? Osztálykirándulás 32e ft? Haha! A sport is luxuscikk? A gyógyszer? Az egészség? A fagyi? Haha?
A gyerekek dühösek, hogy a szüleik ilyen szegény szerencsétlenek. Ha ők a rendes, dolgozó emberek, akkor kenjék a hajukra a rendes, dolgozó emberséget. A szülők is csak csodálkoznak: soha nem éltek még ilyen rosszul. Tényleg, ez most már, hogy utazni se lehet, ez a legdurvább.
Tudjátok, gyerekek, a nagyszerű rendszerváltás arról szólt, hogy a nagyszerű Csányi Sándoré legyen a legnagyobb magyar bank, a dunántúli mezőgazdaság és a többi. Ő a 136 milliárdjával okosan bánik. Ha rajta múlik, még több lesz neki, így lesz ő még nagyobb ember, a végén még egy Bilderberg-partira is elhívják. Nektek meg még kevesebb lesz, főleg, ha a nemzetközi helyzet is fokozódik. A nagyszerű rendszerváltás arról szól, amiről az „új világrend”, hogy mindenki, aki számítógépet akar használni, az Bill Gatesnek és fehérgalléros rablócsapatának fizessen. Ha nem, akkor világszerte államilag fizetett apparátusok jönnek és megbüntetnek. Ő is okosan bánik a 136 milliárdjával, sokkal okosabban, mint ti, pupákok, akiket a szánalmas lúzer szüleitek neveltek, és nem arra, hogy olyanok legyetek, mint ők.
Szóval ideje van a hepiendnek. Ami csak egy sokkal jobb történet kezdete.

Ki viszi át

A magyar nép(esség) szegény alsó és közép rétegei, „tehát” a 80-90%-a evidensen támogatja ezt az egyszerű, bürokratikus és forradalmi lépést, amely nem engedi meg a nagy vagyoni és esélyegyenlőtlenségeket, különösen nem a közszférában.
De vajon támogatják-e azok, akiknek eddig épp az ellenkezőjéről szólt a „közszféra”: éspedig az ő, saját, minél több pénzükről és pénzekről és közvagyonról döntő pozíciójukról? A rendszerről mint nekik tejelő nagy- és kisüzelmek rendszeréről? Utánuk meg az özönvízről?
Barabást kiáltottál?
Úgy érted, hogy nem akarják, hogy beinduljon az ország? Hogy mindenkinek megváltozzon a viszonya a munkához? Hogy érezze, érdemes csinálni? Hogy kedve legyen? Hogy mindenkinek legyen ideje mást is csinálni? Mert csak akkor tud bármit jól csinálni? Úgy érted, hogy védelmére kelnek ennek a sötét, depresszív és paranoid rendszernek, emellett döntenek? Pontosan arról nem akarnak hallani, próbálják nevetségessé tenni, naivnak, ostobának bélyegezni, figyelmen kívül hagyni, ami elég egyszerű ÉS teljesen átstrukturálja a rendszert ÉS azonnal ÉS tényleg demokratikus?

„Naivitás” és „profizmus”, avagy szolidaritás vs. fasizmus

„Naivitás” – ez a legenyhébb megfogalmazás részükről, szó se róla.
Beláthatatlan bonyodalmakat és károkat okozna, a laikus ezeket el se tudja képzelni, mekkorákat, és mennyit, mert nem ért hozzá. De aki egy kicsit is ért hozzá, az megmondhatja: felejtsük el, ez csacsiság. A szocializmus pedig megbukott.
Mmm: jöjjenek a „csacsiságok” végre. Az antidemokratizmus megbukott. A törvényesített, világtalan, lihegő közpénztolvajlás és -rablás „profijai”, akik ezt a gányt csinálják, álljanak ki a taposómalomból, és hallgassák az erdők, a folyók, a falvak, a városok zúgását: Túl sokat kerestek, és túl szar az, amit csináltok. Mindenki reménytelen lett a „profizmusotoktól”. Elég volt. És örüljenek, hogy a demokraták és a jó fejek nem bosszúállók. Jöjjön a naivitás korszaka. A „naiv” jóindulaté. A „csacsi” kedvességé. Mely szerint viszont empirikusan tesztelhető lenne, ha lenne közérdekű, nemzetközileg is releváns, empirikus kutatás Magyarországon, mint ahogy nincs, vagy kb. annyi, mint az Ottomán Birodalomban: akinek ma 150e alatt van a nettója, ill. akinek nincs munkája, az meghökkenve és boldogan támogatja a könnyed lépést, a minimál/maximálbér 2x-es szorzójának törvénybe iktatását. Akinek 200e fölött, az hajlamos kapásból ellenezni. 300e fölött még idegesen, de 400e fölött már megvetően kacagnak az ötleten. 500e fölé már nemigen jut el a hír, akkor csak legyinteni kell, mint egy mínuszos ufóészlelési hírre a Kacsa magazinban. A kétpártrendszer rosszabb lett, mint az egypártrendszer volt – noha nem ez a lényeg. A szocializmus azért volt jobb, azért népszerűbb ma is, mert hivatalosan, központilag, ideológiailag volt az egyenlőség és testvériség pártján, a nép, a többség jólétének pártján. Ezért támogatta, lépett vele természetes koalícióra a magyar népi mozgalom, amely szintén erősen demokratikus és kultúrabarát volt. Akkor (kb. 1980-ig) hivatalosan volt tilos a cinizmus és a pesszimizmus. Ennek világra szóló jelentősége volt, Nyugaton is.
Ez az a két dolog – mondom azoknak a magyar és nem-magyar jogászoknak, közgazdászoknak, bürokratáknak, íróknak, művészeknek és mindenféle szakembereknek, akik számára túl homályosak és megfoghatatlanok ezek a fogalmak, ezért minden szaktudásukkal támogatják –, az önbeteljesítő cinizmus és pesszimizmus, amelyek „homályos és megfoghatatlan” módon a legtöbb, legátfogóbb, legmélyebb gazdasági, politikai, kulturális és természeti kárt okozzák. Itt „antropológiai pesszimizmusról”, azaz etikai cinizmusról van szó: „az ember már csak ilyen”, „a lelke legmélyén önző, vagy hazudik”, „a hatalom és a pénz megrontja, ez így van, mióta világ”. (Áltudományos változatban: „a tőke már csak ilyen” stb.). Nos, ez pont annyira igaz, amennyien és amennyire toljátok ezt a romlottság diadalát, „természetességét” hirdető életszemléletet, és az ezt erősítő, mélyítő életstratégiákat. Mintha csak „objektív tudományos tény” lenne, ami pedig lényege szerint „szubjektív” döntés. Ebből a szempontból a rendszerváltás ’80 körül következett be – onnantól öntött el mindent a romlott, önsorsrontó közfilozófia, ami ’90-től kezdett el tombolni a gyakorlatban, és a mostani kurzussal lépett a legmélyebb levelre, a Zombi Apokalipszis fokozatba.
            Hasonló probléma: igaz-e, hogy ha 150e alatti a nettód, akkor 0 a politikai és intézményes hatalmad? És hogy minden politikai és intézményes hatalmat 200e nettó felettiek gyakorolnak? – Hát ha a 150e alattiak ilyen hülyék, akkor igen. Ez a „profi” válasz, és ez a hülyeség. Az alattomosság: mert ők pont annyira hülyék, amennyire kizárják és nem segítik őket a „profik”. De vigyázat! Minden laikus profi valamiben. Nehogy végül a gázszerelők között is elúrhodjon ez a politika, és 100%-os legyen azok aránya, akik nem árulják el a laikusoknak, hogy egy kiszállási és munkadíjastól és anyagköltségestől 8 ezer forintos 5 perces munkát miért két nap alatt csinálnak meg 35 ezerért.

A „profi” korrupt koncepciója: Aki „a” pénzért csinálja, nem ám kedvtelésből, ingyen, mint az „amatőrök”, a „dilettánsok”. – Ám a kedvtelésből és ingyen végzett munka gazdaságilag pozitív (plusz szórakozás és pihenés); és a kedvetlenül, csak a pénzért végzett munka szar: deficitet termel, gazdaságilag, lelkileg. A gazdaság, a politika, a kultúra: az élet és az idő kibontakoztatása, a kedvteli élettevékenységek és idők gyarapodása. A „csakis (vagy főleg) a pénzért csinálom” filozófiája még a legérdekesebb munkákat is tönkreteszi. Imígyen kiürült zombik sokasága kell viszont a csakis-a-pénzért (hatalomért) pszichopatáinak, a nagybani tolvajoknak és multimartalócoknak, akiktől „ne kérdezd”, hogyan szerezték azt a tömérdek vagyont / hatalmat. – Dehogy kérdezem, Isten(nő) ments: ennél Te sokkal érdekesebb, gazdagabb vagy, nehogy már a dögunalommal kelljen fecsérelni az időmet.
            A mai „profi”-fogalom korruptságáról még inkább az ellentett fogalom korrumpálása tanúskodik. Az „amatőr” (a fr. ’szeret’ szóból) és „dilettáns” (az ol. ’élvez, gyönyörködik’ szóból) az, ’aki kedvtelésből, hobbiként, szabadidejében, olykor intenzíven, sőt esetleg megszállottan foglalkozik egy bizonyos dologgal’. Amit szerencsés esetben professzionalisták – azaz foglalkozásszerűen, pénzért – is művelnek. Mint látható, a „dilettáns” és „amatőr” eredeti értelme pontosan az, ami a nagyszerű szakembert jellemzi, és megkülönbözteti a középszerűtől és az ötlettelen, dogmatikus bürokratáktól.
            „Profi”: (f)elismeri a hozzá hasonlókat bármely szakterületen, ezekkel konspirál: senki nem lép a másik területére, csak ha érintetlenül hagyja vagy támogatja az ott uralkodó „hivatalos” viszonyokat. És ha bármelyikük területét laikusok, érdeklődők, kritikusok, máshol profik fenyegetik, összezárnak. Ha valaki túl érdekes, túl tájékozott, túl eredeti, túl dolgos és hatékony ehhez a lompos bürokrata tempóhoz, az már elég ok a kifúrásra és mószerolásra. „Profi”: intézményes-politikai „hatalmat” ad-vesz; a szakma csak ürügy ehhez.

Mindeközben nincs egy egyszerű, áttekinthető statisztika arról, hogy a közszférában, közpénzből 100e ft alatt X ember keres, 100-150e között Y, és így tovább, végül pedig 2m 100e és 2m 195e ft (2010 óta ennyi a maximum) között Z számú ember? Mennyi ezen kategóriák összvolumene? Plusz egyéb juttatások? Mert akkor mindenki látja, mi a helyzet, mik az arányok. Gazdaságilag. Ezt a mindenkit érdeklő, fontos, baromi egyszerű statisztikát kapjuk meg. A kioktatás helyett, hogy a laikus mennyire nem ért ezekhez a végtelen bonyolult dolgokhoz, és hogy ez a táblázat, grafikon miért nem állítható elő. („Mennyit fizetsz?” – kérdezett vissza barátságosan mosolyogva.) – Persze azt is megköszönjük, ha ez össze van vetve egyéb költségvetési tételekkel. Szintén áttekinthetően, a józan paraszt, minden polgártárs számára világosan. Internetre felrakva, magas klikkelésszám biztosítva, felelősségteljes közös gondolkodás lehetősége lényegretörő információközléssel előmozdítva. Mindenki bízni kezd, hogy létezik még értelmesen elköltött adóforint, demokratikus erő, szép, jó, igaz és szabad hivatástudat. Hivatalos helyen, és akkor a civil helyek is megélénkülnek stb.

A társadalom és a gazdaság szervezésének hivatásosai a többiek számára átláthatatlanná és érthetetlenné tették diskurzusukat, az egész intézményrendszert, és egyre csak bonyolítják. Fő eszköz: a jog. A nyílt társadalmi párbeszéd helyét átveszi a zárt bürokratikus konspiráció. Ha nem beszéled e konspiráció nyelvét, akkor Te egyáltalán nem értesz hozzá, úgyhogy nevetséges vagy, ha bele akarsz ugatni. Az agresszíven jogot formáló erők korlátolt felelőtlensége az egeket verdesi, „a politikát” és bürokráciát nem imádó – inkább a szakmájuknak élő – emberek (még mindig a többség) politikai és etikai akaratérvényesítési képessége pedig a nulla felé közelít.

A „profi”, a „sikeres” magáért nyomul, nem ám másért. Más is nyomuljon magáért.
A fenntarthatatlan „fejlődés” kíméletlen katonái hiszterizálnak: ha nem nyomulsz, mint gép, lúzer vagy. Magadra vess. Ha csak rendesen csinálod a dolgod és nem nyominger­kedsz mellé minél többet, ha nem vagy pushy és pofátlan, lúzer vagy. Te vagy a férgese. Ha kínosan érzed magad ebben a figyelmetlen, felszínes, gondolattalan, csúf, autista, nárcisztikus, kényszeresen csaló, fojtogató kisstílűségben, apokaliptikus kaparj­kurtiz­mus­ban, akkor lúzer vagy. „Erről szól a történet.”
Fordítva van: minél többet nyomulsz, annál kevésbé foglalkozol az üggyel magával, aminek ürügyén nyomulsz. Dolgozni csak pontosan, szépen: mindenki észre fogja venni, hogy jól csinálod. Minél többet reklámozod, tolod magad, annál kevésbé figyelsz oda másra. Minél többet szakítasz ki magadnak, minél több embert rövidítesz meg ezzel, annál szomorúbb lesz a „sikered”. Senkinek nem érdeke a csalódottak és csalók nagy száma. Minél többet organizálod a saját és csak a saját előmeneteled, annál nihilistább vagy. Minél inkább/többen gondolkodnak-viselkednek így, annál kevésbé/kevesebben fognak odafigyelni a valóságos értékre, a szép munkádra, a valódi teljesítményre.
Ez a gondolkodás-, magatartás- és életforma politikaként összefogva a fasizmus. Ahol is „minden” a propaganda. (És semmi „az igazság”, az csak a lúzerek ellenpropagandája.) Pl. alfaja, a nácizmus esetében: a saját „fajomat”, nemzetemet részesítem előnyben csakis és minden egyéb kritériumot megelőzően, tehát abban is, amiben rosszabb. Amilyen hatalmas félreértése ez az evolúciónak, amilyen természetellenes, annyira mainstream, ld. az Egyesült Államokban az utolsó 20 évben taroló pszichopata 1% részesedését a világméretű depresszióból. Ez persze nem annyira „faj”-centrikus, ez visszalépés ahhoz képest, ez dinasztikus, despotikus, maffiasztikus, ami a legtöbb kárt okozta az európai történelemben is, Magyarországon is, Ázsiában is, Dél-Amerikában is – a politikailag legkorruptabb, gazdaságilag legteljesítőképtelenebb, valamint az imperialista országok jellemzője. Az EÁ csak az egyre fejlettebb, egyre durvább posztkoloniális kizsákmányolással, és katasztrofális pénzügyi csalásokkal („eladósodással” stb.) tudja látszólag, ideig-óráig kompenzálni ezt a súlyos belső betegséget. Persze az EÁ demokratikus hagyományait sem féltem. (Csak per pilla nem nagyon látom.)

Miben vagyunk a világ élvonalában: antidemokratikus konspirációs gyakorlatok

Könnyíti számunkra a helyzetet, hogy a Magyarországon uralkodó, nagy hagyományokkal rendelkező korrupt politika – már jó ideje erről (is) beszélünk – egy „menő” világtrendbe illeszkedik, melynek hatalmát mi sem érzékelteti jobban,  mint az utolsó öt-nyolc év sűrű világgazdasági és lelki depressziója. Bush és Orbán (és politikai hátterük) rokonok. Elemi szabályokat rúgnak fel, kényszeresen, saját hatalmuk demonstrálása-növelése érdekében. Nem képesek különbséget tenni magán- és köztulajdon között: minden, amihez hozzáférnek, az övék. És: mindenkit megvesznek kilóra. Számukra evidencia, hogy a politikus nyilvánosan mellébeszél, kikerül, hazudik, s ha nem, semmiképp sem mondja a teljes igazságot. Ők a Nagy Titkok Tudói, a „mindenki által irigyelt” gigahatalom nagymenői, felkent pápái. Szavazóbázisuk az ugyanilyenek és akik vesztesnek érzik magukat, hogy nem ugyanilyenek.
Már eleve, hogy juthatott másodszor is hatalomra Bush, a zavaros szemű kis ostoba hazudozógép. 1. Választási csalással abban a floridai körzetben, ahol a testvére volt a választási főbiztos. Túlságosan olyan, mint egy magyar történet? 2. Agresszív amerikai külpolitikát ígért továbbra is. Az amerikai kisfasiszta változat: a legutolsó sunyi és felelőtlen közamerikai is tudja a szimpatikus közhelyet, hogy az EÁ-nak a háború „mindig is” legendásan jó üzlet volt, akkor nosza, háborúzzunk csak, Bush a mi emberünk. Ha az EÁ a legügyesebb nemzetközi értéklefölöző és kizsákmányoló, ha technológiailag, hadászatilag a legerősebb stb. szerte a földön, akkor amerikaiként már hogy szavaznék e hegemónia gátlástalan képviselője ellen, „magam ellen”. Ő megcsinálja helyettem, amit én szégyellek bár, de titkon, vagy büszkén, őrá, erre az „erőteljes önérvényesítésre” szavazok, a „saját érdekemre”, még szép.
A Fidesz-szavazó, az Orbán-hívő tipikusan ilyen. Az önérvényesítésnek ugyanezt a sunyi és agresszív politikáját képviseli. Persze a világra fogja, a világ ilyen nem ő. A magyar kisfasiszta változat: OV leszalámizza legalább a szoclib/kommunista oligarchiát és a nemzetközi oligarchiák helyett a magyar oligarchiát támogatja. Hát akkor már inkább ez, nem?, ha magyar vagy. És hát tudod, hogy minden így megy, nevezheted oligarchiának, de az ember, a politika, a pénz, a hatalom már csak ilyen. Ezt el kell fogadni, ilyen az élet, a természet. Ha neked ez nem tetszik, akkor bocs, sajna a vesztesek, a többség sorait gyarapítod.
            „Jogállamban a pénz a fegyver”, mondhatnánk József Attilával, ám ennél súlyosabb a helyzet. Még a fordítottjával – pénzállamban a jog a fegyver – együtt is csak féligazság.
A legdurvább bűntetteknek – „Széll Kálmán tér” vagy a 9/11 – nem sok köze van a pénzhez. A pénz amúgy is inkább ürügy szokott lenni. Csodás tulajdonságai különösen alkalmassá teszik hamis bűnbaknak, fals ideológiák fétisének, de mindenki tudja, hogy a pénzt lehet jól használni, remek szolgálatokat tud tenni az ügyeknek, az értékek áramlásának és termelődésének. Viszont fő ügynek kikiáltani, kizárólagos ürügyként működtetni – a depresszió és a paranoia közös ostobasága. Az ostobaság áll a legközelebb a gonoszsághoz. Az egy-ügyűség az őrülethez. A világ végtelen színességéről, érdekességeiről, lehetőségeiről akarja elvonni a figyelmed, ill. nevetségesnek, sőt unalmasnak talál, ha a világ végtelen színességéről, érdekességeiről, lehetőségeiről „papolsz”. (Bátorkodsz-e a figyelmébe ajánlani azt a nagyon jó francia filmet.) „Fogalmad sincs”, hogy „mik mennek”, hogy „miről van itt nagyba’ szó”, te nem vagy ellenfél, egy kis senki vagy, téged úgy söpörnek el „a” „világgazdasági realitások” a szépelgéseiddel együtt, hogy kő kövön nem marad.
Az „új világrendben” – ahogy a bushok nevezik azt a monopolista szuperbürokatikus-szuperállami-szuperprivát-szuperkorrupt víziót, amitől mindenki szorong – mindenesetre maga a jog a korrupció és az antidemokratizmus első számú terepe. (A pénzügyi, bank- és tőzsdei rendszerrel, „a gazdasági realitásokkal” karöltve.) A magyaroknak ismerős ez régről. Emblematikus példája az 1996-os Tocsik-ügy: nevezett ügyvéd(nő) egyik legfontosabb közhivatalunk, reprezentatív rendszerváltó intézményünk, az Állami Privatizációs Vagyonügynökség megbízásából bonyolított le egy privatizációs ügyletet. Egyhavi rutinmunkáért 707M ft ütötte a markát akkor, amikor a hivatalos havi létminimum 15e ft volt. „Mivel” a lebonyolítók %-ot kaptak az ügyletben privatizált vagyon volumene után – ezt vajon mi indokolta? – és ő „véletlenül” egy hatalmas volumenű ügyletet kapott. Tehát egy hónap alatt annyit keresett, mint a létminimumot kereső 43 133,3, azaz negyvenháromezer-százharminchárom hónap és tíz nap alatt.) Az igazán súlyos az volt az ügyben, hogy ez a mindenki etikai és jogérzékét vastagon pofáncsulázó ügylet „jogszerű” volt. Akik ezt a törvényt megalkották, már korruptak voltak, és törvényerőre emelték a legarcátlanabb, tolvaj antidemokratizmust, az új, „jogállami” maffiavilágot.
„Magyar burzsoázia”? Nagyidai cigányok, Rontó vármegye, a Balsors a Himnuszból.
Könnyíti a helyzetet, hogy világjelenségről van szó. Épp az, hogy ennyire elterjedt és nagyhatalmúnak tűnő jelenségről van szó – teszi még drámaibbá, pontosabban mesebelivé Magyarország jó útra térését, példaszerűségét. Az új, sohasem tapasztalt nemzetközi szimpátia teljesen új helyzetet teremt. Ehhez csak a 2x-es törvényt kell keresztülvinni, egy valóban demokratikus, a többségben reményt ébresztő, gazdaságélénkítő lépést.

A (politikával és joggal összefonódott) gazdasági korrupció/romlottság lényegi eleme, hogy a pénz nem a valóságos értékeket képezi le, nem ezek cseréjét, áramlását segíti elő. Nem díjazza eléggé, lefölözi, kizsákmányolja, ellopja az értéktermelést és -forgalmat, mások idejét – éspedig a legrosszabb stílusú, unalmas, pofátlan ürügyekkel. Ebben a korrupt, depresszív, deficittermelő világösszeesküvésben a politikusok és a bürokraták, ill. a jogi és a gazdasági rendszer jelentős része részt vesz.
            Hogy megijedtél a „világösszeesküvés” szótól. Vagy inkább megnyugodtál: ezt a ketrecet már megszoktad, akárhányan is zsúfolódtak rácsai mögé. A konspiráció azonban a legáltalánosabb, a hétköznapi élet pszichopatológiájának része, éspedig legfőképp azért, mert a leg-„normálisabbnak” számít ma épp hivatalosan, Kedves Olvasó, ha nem vetted volna észre. Épphogy az utóbbi három évtizedben világszerte eluralkodott politikai-gazdasági stílusnak, állami-korporatív maffiózásnak a lényege az antidemokratikus konspirációs gyakorlatok tömkelege. Épphogy a ma bevettnek számító döntéshozói mentalitások, a ma széltében elfogadott politikai-gazdasági stílusban sűrűsödik csak be igazán a titkolózás, a szekréció, a konspiráció. A többség, mindannyiunk, be nem avatása, kijátszása. És te ezt megszoktad, természetesnek veszed, azaz elfogadod mint hivatalos ideológiát, rendszert. Ha te vagy ott, „a jó időben a jó helyen”, ahogy mondani szokták, nemde, magad is buzgón részt veszel benne, belőle – ez szerinted a sikeres beállítódás. A többi, a lehúzott, kizárt démosz, a többség pedig nem a te gondod – minél többen vannak, annál kevésbé akarsz rájuk még csak gondolni is. Ezért nem az egyre pofátlanabbá és egyre áttekinthetetlenebbé vált, jogállamilag legitimált vezetői-szervezői konspirációs gyakorlatokkal van bajod, hanem az „összeesküvés-elméletekkel” (mindig kötelezően többes számban). Épp annyira hevesen és gyorsan denunciálod az „összeesküvés-elméleteket” – tipikusan az establishmenten kívüli, politikailag hatalmatlan népesség műfaját –, amennyire egy „hivatalos” összeesküvő gyakorlat önkéntes katonája vagy. Amazok miattad nem látnak bele jól a dolgokba, és kénytelenek találgatni.
            A Tocsik-ügy igazi, vaskos konspiráció. Ha a Tocsik-ügyet természetesnek tartod, a társadalmi és politikai élet szükségszerű velejárójának, akkor korrupt vagy. Neked nem szabad vállalnod fontos társadalmi, politikai hivatalt. De a 9/11-es terrortámadástól – inside job, sapere aude! – a szekszárdi trafikmutyiig széles a skála. Ezeket a gyakorlatokat „sajnos”, sajnos „normálisnak” tartod. Elméletileg persze nem, „csak” gyakorlatilag… legitimálod: „ez van”, ebben kell sikeresnek lenni. Azaz támogatod a korrupciót, nem vagy demokrata, egész életstratégiádat a rossz rendszerre építed, abban akarsz kaszálni, magad vagy a halál. Te semmilyen jó „elméletben” nem hiszel már, csak gúnyosan tudod kiejteni ezt a szót, hisz a gyakorlat embere lennél, nemde. Az pedig, íme, ilyen. Mindezt „már csak” „a” politika / pénz / hatalom „természetének” „gondolod”. Pontosabban: akarod. A politika / pénz / hatalom ugyanis trükkös jószág: olyan a természete, mint az emberé, aki él vele. Persze nem egyedül határozod meg milyenségét, jelentését – az ember társas lény. Hogy kék az ég és zöld a fű, ebbe az embernek nincs beleszólása, ezek nem az ő teremtményei. A pénz viszont az ő teremtménye, ő mondja meg, milyen. Szerintem legyen méltó e szépséges, fenséges Édenkerthez. A demokrácia számára végső soron a legfőbb hatalom és törvényhozó a Föld és minden élőlénye.
Nem is abból kéne kiindulni, hogy miféle eszközzel lehetne ultimátumszerűen megfenyegetni a rendszert korrumpáló, despotizáló erőket, a hatalmaskodó kis tökfejeket, a bűnfixált ostobaságot, a felelőtlen, önjelölt agresszorokat. Az ultimátum, a fenyegetés, a zsarolás az ő nyelvük, az ő háborús, zsarnoki módszerük, ebben verhetetlenek. Ők a hamis, a rossz anya a Kaukázusi krétakörből, aki inkább kitépi a gyerek kezét, mint hogy a másé legyen. Nekik semmi sem drága, ők tényleg elpusztítják azt is, ami neked, bárkinek, mindenkinek a legdrágább – ha nem szolgálod, segíted őket, a rezsimjüket, az ultimátumok, fenyegetések, zsarolások rezsimjét. Hanem a pozitív igazságból kéne kiindulni, hogy minden ember annál boldogabb, minél boldogabb minden ember (és más lény). – Túl egyszerű? – Inkább azt mondanám: ez az a könnyedség, tisztaság, amiről az erény felismerszik.
De a konspiráció legelterjedtebb fajtája nem az, amelyet egy önjelölt csoport zárt ajtók mögött egyeztet és eltervez. Például a mai magyarországi rendszer legkülönbözőbb pártszínezetű és foglalkozású működtetőinek és haszonélvezőinek nem kell egyeztetnie, hogy e könnyű, egyszerű rendszermegváltó lépést, a maximál-minimálbér 2x-es szorzójú egymáshoz kötését lenéző legyintéssel kell fogadniuk, szóra sem érdemesként kell ignorálniuk. Ha véletlenül szóba kerülne, durván nevetségessé tenni, egyszerűen elhárítani, hogy ebbe a „csacsiságba” belemenjünk – ebben a „kibékíthetetlen”, „örök” háborúban álló politikai ellenségeknek nem kell egyeztetniük, ezért reagálnak rá tökéletes összhangban. Ez az ő összeesküvés-gyakorlatuk. Nem az igazságtalan, kizsákmányoló rendszer az őrült, a szellemi fogyatékos – hanem ez a javaslat, lépés, ami egyszerűen, azonnal normalizálja a rendszert, a fő diszfunkciójától fosztja meg.
Ez a „csacsiság”, még egyszer, a szolidaritás, az esélyegyenlőség tényleges politikai prioritássá nyilvánítása, törvénybe iktatása és gyakorlati megvalósulása. És az örökös egymás elleni konspiráció politikájának a gyors vége. A happy beginning.

Miben jobb a fejlett Nyugat, mint a preszovjet Kelet: a közösségi minimum

A hidegháborúban a fejlett Nyugat szocializmusa győzött. A pusztító eszközök versenyét senki sem nyerhette meg; az életlehetőségek versenyét pedig csak a jobban együttműködő közösség tudja megnyerni. Nem a kapitalizmus nyert: a Nyugat fejlettebb, eredetibb, szabadabb volt és maradt, mint a Kelet. Keleten a szocializmussal együtt vereséget szenvedett a remény is. Itt addig jutottak, hogy a boldog közösség humbug. A következő lépés már nem megy: van-e boldog egyén boldogtalan közösségben?
A fejlett Nyugat ebben a lépésben jár előttünk. Ott legalább helyi szinten felelősségteljesek. Minden helyi beleszólhat és intenzíven vesz részt a helyi dolgokban. És a helyi nagy hatalom: a központ nem csinál vele, amit akar. Ugyanez nemzeti méretekben.
Nyugat-Európában és általában a gazdaságilag sikeres, kulturálisan eredetibb országokban nagyobbára háromszorosak a jövedelemkülönbségek a közszférában. Minél korruptabb egy ország, annál nagyobbak ezek a szorzók – vannak statisztikák, tessék leellenőrizni. Miközben ideát Keleten a régi és új undokok még mindig kommunistáznak, aközben odaát már rég sokkal szocialistábbak lettek, demokratikusabbak, környezet­tudatosabbak stb. A finn, kanadai, svájci, új-zélandi stb. köztisztviselő, közalkalmazott stb. arra büszke, hogy mindenki számára átláthatóan, elismerésre méltóan, profin végzi feladatát. Nem arra, hogy megindokolhatatlanul többet kap, mint a közszféra átlag dolgozói.
Jobb helyeken a piac sem arról szól elsősorban és túlnyomóan, a belső piac legalábbis, hogy bárkit leveszünk, mindegy hogyan, csak minél magasabb legyen a profitrátánk. Hogy átverjük egymást, ahol tudjuk. Hogy leszarjuk polgártársainkat, üzletfeleinket, bizalmukat az emberekben. A gazdasági, a kulturális és a természeti környezetünket. Hogy nem fizetjük ki az elvégzett munkát, hogy el nem végzett munkákat fizetünk ki, a csődeljárásból gazdagszunk, hogy bóvlit próbálunk rásózni embertársainkra, hogy irracionális különbségek legyenek a befektetés/bevétel-rátákban stb. Arrafelé is sok ilyesmi van, de az igazság, miszerint annál jobban működik a gazdaság, minél megbízhatóbbak szereplői és termékei, is nagyon erős. Az, hogy a munkámért szeretnék minél több pénzt kapni, természetes, de tudom, hogy minden piaci és egyéb partnerem így van ezzel, tehát olyan befektetés/bevétel rátákkal fogok dolgozni, ami a partnereimnek is megéri. Ha „sikeresen” veszem le, lopom meg, vágom át, teszem tönkre őket, akkor az éltető, értéktermelő és vásárló közegemet teszem tönkre. Lelkileg is, gazdaságilag is. Kicsiben is, nagyban is. Itt a társadalmi ugyanolyan, mint a természeti. Az ember nem zsákmányolhatja ki, teheti tönkre a természetet, mert önnön létfeltételeit pusztítja el, saját életképességét gyengíti. Gazdaságilag sikeres és kulturálisan termékeny országokban az emberek zömének nem azon jár az agya, hogy a jogszabályokat és a törvény szellemét hogyan játszhatná ki, sőt alakíthatná át, a maga pénzgyarapodására és mások kárára. És ez teljesen független attól, hogy közintézményi vagy piaci a fő jövedelemforrása.

A posztszovjet országokat viszont általában jellemzi ez a tünetcsoport. De nem a szovjet miatt; inkább ellenére. És bizony, demokratikusabb, a nép szívéhez közelebb álló világ volt az, ahol az emberek tudtak a munkára és mindenféle másra is figyelni. Nem csak a pénzre. Pontosabban arra, hogy egyesek miért kapnak irracionálisan többet a közpénzből, mint ők. Nem ment el mindenkinek a kedve az agresszív pofátlanság, a közpénzek lerablóinak sikertörténeteitől.
            A magyarok (posztszovjet országok népei) zömének nem jött be ez a vadkeleti állami tolvaj rendszer – úgyhogy méginkább államszocialista agyú lett: vagy közintézményben „lehet” dolgozni, vagy egy (külföldi tulajdonú, alacsony képzettséget igénylő, alacsony hozzáadott értéket képviselő) helyi üzemben. Ha ezek a lehetőségek nem adottak, akkor nagy valószínűséggel munkanélküli. A magyarok jellemzően nem lépnek gazdasági kapcsolatra egymással. Sem más kapcsolatra. Az önszerveződés, a helyi társas aktivitások gyengék vagy nincsenek. Titkolózó, bizalmatlan, frusztrált, negatív az átlag, a „normális”. „Miért nem csinálnak már valamit ott a központban velünk”. Ebben az önsorsrontó unalomban egy húron pendül a cigányok és a szélsőjobberek zöme, de nem mentes ettől a magyar falu általában és főleg keletebbre. Budapest sok szempontból jobb ennél, de abból a szempontból sokkal rosszabb, hogy itt összpontosul az impotens, korrupt és háborús politika és vazallusainak és konspirációinak zöme.

A magyarok minden létező felmérés szerint szélsőségesen bizalmatlanok saját intézményeikkel és politikusaikkal szemben. A magyarok háromnegyede gondolja azt, hogy a rendszerváltás előtt jobb volt, mint után (Pew, 2009). Ugyanennyi gondolja azt, hogy a korrupció elkerülhetetlen az érvényesüléshez (Tárki, 2009). Ezt a tudathasadást azonnal megszünteti a 2x-es törvény. A magyarok ezzel automatikusan birtokba veszik intézményeiket. A közintézmények többé nem használhatók a minél több saját pénz és hatalom szerzése eszközének. Nincsenek „életre-halálra” menő „egzisztenciális” háborúk (amik minden bűnt „legitimálnak”), a munkahelyi és politikai konspirációk elveszítik legkíméletlenebb, alias „zsebre menő” tétjüket.

„Sajnos” a szocializmus a legokosabban, a legpontosabban volt kitalálva a keleti térségre. A magyarok balsorsukat és önmegtévesztésüket a kötelező antikommunizmussal tették igazán végzetessé. Ezzel a fürdővízzel öntöttek ki minden demokratikus és emancipatorikus elvet. „Kapitalizmus van, a kapitalizmus pedig – az erősebb, a sikeresebb rendszer – kőkemény nyomulás, nem szentimentális hazudozás az állítólagos szolidaritásról” stb. Végtelenül szánalmasnak találom, ahogy a rendszerváltás után aztán végképp kisemmizett proli kommunistázik. Végtelenül undorítónak találom, ahogy az új „jogállami” oligarchia kommunistázik. Végtelenül szomorúnak találom, ahogy a régi demokratikus baloldal ejtette „a szocializmussal” együtt a szocializmust is.
Még a diktatúra is „csak” erre vonatkozott: a radikális szocialista, egalitárius kiindulópontot volt tilos támadni. Kötelező volt a szolidaritás, a munka, tilos volt a pesszimizmus és cinizmus. A „kommunizmus” ráadásul a monopolkapitalizmus rossz hajlamairól is helyes képet alkotott, és sikeres stratégiát dolgozott ki ellene. Ha a Kissinger-Reagan-Bush-féle fasiszta szutykot kell összevetnem gyerekkorom Magyarországával, akkor számomra nincs több kérdés. Hacsak az nem, amit nem tudok megválaszolni: a gonosz eredetének kérdése.
            Lánynevelőotthonban nevelkedtem, a Dunántúl egyik legszebb kastélyában, anyám ott dolgozott, ott volt szolgálati lakásunk, hatalmas, gyönyörű park, csodálatos vidék. Minden működött, mindenki kedves volt, tette a dolgát, nem voltak komoly konfliktusok. Mindenki dolgozott, a cigányok is. Kísérleti önellátó mintagazdaság is volt, az intézetnek volt saját konyhája, mosodája, cipész-, szabó-, asztalos- stb. műhelye, kertészete stb., még disznókat is tartottak messze a park legvégében. Az intézetis lányok tanulmányi átlaga jobb volt, mint a „kintiseké”. Első generációs pedagógusok gyerekeként ebben a környezetben nem tekinthettem üres komédiának a hivatalos ideológiát. Rá kellett ismernem a valóságra a „Dicsőséges 133 nap” c. ált. isk. alsó tagozatos olvasmányban, ahol is kitör a Tanácsköztársaság, ahol is a szegény dolgozók vérén-verejtékén-könnyein élősködő uraktól elvették a kastélyokat és villákat, ahol is most végre a szegény dolgozók gyerekei üdülhetnek egyszer (és sokáig utoljára). – Akkor valóban a miénk, a népé volt az ország, otthon voltunk, mindenkire odafigyeltek, minden működött. Demokrácia volt. 1980 körül kezdődött a nihilizmus korszaka, és elsősorban a rossz keleti tradíció szedte szét, rombolta le, az, amely ellen a Mátyás király-mesék szólnak, Arany Nagyidai cigányokja, Mikszáth (zseniális) Nosztyja, Ady magyar ugarja, úri Magyarországa, Móricz Rokonokja (Árvácskája), Németh László összes regénye és az összes népi szociográfia stb. – A rendszerváltás után „természetesen” azonnal elvették a kastélyt az emancipatorikus erőtől, és drága hotellé alakították át, ahol én sohasem nem tudnék megszállni, és te sem, kedves polgártársam, ha csak rendes dolgozó vagy és nem a kaparjkurtizmus hisztérikus katonája. De „természetesen” sem a bel-, sem a külföldi turizmus nincs olyan szinten, hogy a kastély-hotel működni tudjon – tehát pangott. Elárverezték, újra eladó, de senki nem tudja megvenni – tehát pang. Most körbe van kerítve, őrzik, nem mehet be senki a gyönyörű parkba, kastélyba. Nem ad munkát a falubelieknek. Nehogy véletlenül ki legyen használva egy komoly értékünk, nemzeti kincsünk. Ez tényleg olyan már, mint a legsötétebb, legrosszabb film „a gonosz mindenütt jelenlevő hatalmáról”.

A bizonyíték

Az ellenállás és/vagy gúny mértéke, amit tapasztalsz magadban e javaslattal, a 2x-es törvénnyel kapcsolatban, nagyjából az antidemokratizmusod, szolidaritáshiányod mértékével korrelál. A profizmusodat „zsigerből” egy egyenlőtlenség-elvű, vagyis elnyomó rendszer érdekében mozgósítod. Ez viszont azt jelenti, hogy profizmusodhoz is kétségek férnek. Hogy már a profi fogalmát is korrumpáltad. Profi az, aki nagyon jó a szakmájában. Szerinted meg az, aki nagyon sokat keres a szakmájában. Nagyon sokat úgy lehet keresni egy szakmában, hogy monopóliumra törsz, magadon, szűk körödön kívül mindenki mást igyekszel kirekeszteni arról a területről, abból a tudásból, vagy azokból a lehetőségekből, ahol a tudás pénzre váltódik. Más ne legyen jó a szakmádban. Vagy legyen jó, de te hadd ne segítsél neki, „végtére is” ő az ellen... – na hogy fejezed be a szót? Ez az antidemokratizmus, a kirekesztés, az egyenlőtlenségek eszkalálásának, a társadalmi kommunikációképtelenségnek és a gazdasági deficitnek a „filozófiája”. Abból a hazugságból kiindulva, hogy az egyéni és közösségi érdek „örök” konfliktusban van, és hogy egy egyén annál sikeresebb, minél inkább sikerül kiszorítania mindenki mást azokból a javakból, amelyeket megszerez magának. Ez ismét csak a fasisztoid érzület alaprezdülése.
            Abban a különleges történelmi helyzetben vagyunk, hogy bizonyítani, mérni is lehet, mennyire korrumpálta profizmusodat, szakmai és általános tájékozódóképességedet ez a hamis ideológia, mennyire vagy az antidemokratikus konspirációs gyakorlatok működtetője. A következő a hipotézis, teszteljük: Minél inkább legyintesz, gúnyolódsz, nevetségesnek, szánalmasnak, naivnak, dilettánsnak véled e 2x-es törvényre irányuló javaslatot (egy 0-9-es skálán adj egy értéket), annál biztosabban úgy véled, nevetséges, szánalmas, naiv, dilettáns módon, hogy a 2001/09/11-es terrortámadást Osama bin Laden és csapata csinálta, nem pedig George W. Bush és csapata (szintén 0-9-ig egy értéket). Ha mindkét érték magas, akkor már elemi szinten rosszul tájékozódsz. A felvilágosodás minimumát nem teljesíted. Elnyomta az agyad az állandó rosszra és rosszul figyelés. Már az érzékelésedet és a józan eszedet sem használod. Halálfaló vagy, Netuddki katonája. Ha értesz valamihez, akkor is a hülyeséget, a szorongást, a fehérgalléros bűnözés diadalát, a túlnyomó többség gazdasági-lelki lepattantságát szolgálod vele. De ha csak az egyik érték magas, akkor gyorsan fog menni a váltás, úgyhogy vizsgáld meg alaposan legalább az egyiket, mielőtt kimondanád valakire a kárhozatot.

A 9/11 azért jó példa, mert jelzi egy új, „belső”, kollektív, euroatlanti zsarnokság jelenlétét, melynek elsődleges formája a döntéshozók, hatalomgyakorlók egyre durvább arcátlansága, és bürokratáik, a „profik” sohasemvolt mértékű öncenzúrája, társadalmi és lelki elfojtása, példátlan kollektív ostobasága. Fordult a kocka: az alacsonyan képzettek jobban tájékozottak, szabadabbak 9/11 igazsága, és a történelem egyik legdurvább hazugsága ügyében. Minél magasabban képzett valaki, annál biztosabb, hogy semmit sem tud a részletekről, elemi tényekről, összefüggésekről. Hogy még arra se jött rá, hogy a világnagy hazugsághoz nem kell a szakember nagyítója, de ha van, azzal is ugyanazt a baromnagy hazugságot lehet tanulmányozni. Csak ahhoz igazságszeretőnek kéne lenni, nem elfojtani, elnyomni ezerrel, oda se nézni. Mert az igazságnál is nagyobb hatalom nem engedi. Pont annyira korrupt, konspiratív a mi magasan képzettünk, amennyire kétségbeesetten, dühösen tussolja el a gondolatot: neeem, ez túl nagy, túl kiterjedt korrupciót, konspirációt feltételezne. Ha hallott az Igazság Mozgalomról, akkor is csak a varázsigéig, az átokig jutott: „összeesküvés-elméletek” (mindig többes számban „kell” használni). És ugyan semmit nem tud, empirikusan, konkrétan, tárgyilagosan, tényszerűen, tudományosan – máris prompt és naprakész a mi „profink”, tudja, hogy valahol az ufóhívők és a holokauszttagadók közé kell tenni a ketrecüket, és kacagni vagy undorodni a rácson át.
            A 9/11 azért is jó példa, mert az igazság gyorsan és látványosan fog felülkerekedni, drámai példát adva a világméretű kollektív (ön)csalásra és (ön)lelpleződésre.
            Csak 11-et mondok a 911-ből: 1) a 9/11-diki eseményekkel kapcsolatos hivatalos „vizsgálat” dokumentuma, A NIST jelentése a tudományok és a felvilágosodás példátlan megcsúfolása, a hamisság és a gagyiság tombolása. 2) Épp ama kritikus órákban az USA hadseregében hadgyakorlatot tartottak arra a helyzetre, amely élesben történt: terroristák eltérített repülőgépeket épületekbe vezetnek. E bámulatos egybeesés feletti csodálkozásunkat azonban überolja az a dramaturgiai „bátorság”, hogy 3) ez a hivatalos magyarázat arra a még valószerűtlenebbre, hogy négy db eltérített utasszállító miért szállingózik több mint egy órán keresztül a világ legbiztosabban őrzött légterében anélkül, hogy a legcsekélyebb háborgatás is érné őket a szuperhájtek légelhárító rendszerek sokasága részéről, míg bele nem repülnek, nem máshova, mint az ország védelmi minisztériumába és egyéb szimbolikus épületeibe. Ehhez az orbitális balfaszsághoz képest 4) aki felelős aznap szolgálatban volt, mind előléptették vagy/és kitüntették. 5) Az eltérített gépek hivatalos utaslistáin (a szokásoshoz képest irreálisan kevés utas volt és) nemhogy az állítólagos arab bűnelkövetők neve, de egyetlen arab név sem szerepel; ahogy egyetlen repülőtéri kamerafelvételen sem látunk sietni egyetlen, kicsit is arab külsejűnek vélhető utast sem ama végzetes járatok felé ama végzetes, szép őszi reggelen. 6) A legsúlyosabb kételyek illetik, mi is repült bele a Pentagonba, mert amit láthattunk, az aligha lehet egy üresen 100 tonnás 13 m magas, 50 m hosszú monstrum nyoma, az FBI viszont minden (85 db) környékbeli iparikamera-felvételt begyűjtött azonnal, de sajnos egyiket sem hozza nyilvánosságra, találd ki, miért. 7) A WTC7-es épületről nem is tudsz, 47 emelet, tiszta acél, nem érte becsapódás, tűz is alig volt benne, összetéveszthetetlenül úgy „omlott össze”, ahogy csak a világon egy-két cég képes felrobbantani, viszont a legnagyobb csalásokat vizsgáló és velük kapcsolatos bizonyítékokat őrző, azaz megsemmisült CIA részleg éppúgy ebben az épületben volt, mint a NY Városi Szükségállapoti Parancsnoki Központ. 8) A NIST-jelentés ikertornyok „leomlására” vonatkozó „palacsinta-elméletének” fizikai és mérnöki analfabétizmusán túl (több mint 2000 amerikai és egyéb okleveles mérnök írta alá a petíciót, mely a 9/11 független felülvizsgálatát követeli) az a gyengéje is megvan, hogy valami egészen mást látunk a képeken, nem egy egyre vastagodó palacsintát, hanem egy inkább szökőkútra emlékeztető, kibomló tüneményt; még a toronytól 300 méterre is találtak (élesen, tipikusan spéci robbantástechnikával feldarabolt) acéldarabokat. 9) A WTC környékén (ahol az acéldarabokon kívül csak a mindent belepő finom por maradt, a szuper- és nanotermit nevű robbanóanyag ugyanis – jelenlétét a maradványokban a koppenhágai egyetem tudósai kimutatták – minden mást, a bútoroktól a betonig, szuperfinom porrá robbantott, viszont) teljesen sértetlenül, az utcán találták meg annak az állítólagos arab gépeltérítőnek a útlevelét, aki állítólag pár órája robbant bele egy puha alumíniumóriással abba a rendíthetetlen acélgigászba. 10) A hivatalos verzió szerint Osama bin Laden az egész hadműveletet egy laptopról irányította egy afganisztáni barlangból, ahová a világkörözés és krónikus dialízise kényszerítette. Nem tudjuk, miért ölték meg aztán az amerikai kommandósok a világ legnagyobb bűntényének legfőbb informátorát, ha egyszer fegyvertelen volt, és nem is fogjuk megtudni, mivel e kommandósok helikopterbaleset áldozatai lettek. 11) Nem lehet annyi cáfolatot, bizonyítékot, „furcsaságot” és anomáliát felhozni a hivatalos verziót illetően, amennyitől egy „hivatalos” illetékes vagy média azt mondaná: ez tényleg nem elég világos, ezt vizsgáljuk ki újra. Csak és kizárólag szegény őrült (és ha nem vigyázunk, veszélyes) összeesküvés-elmélészek (tudod: ufóhívők, holokauszttagadók stb.) izgágáskodnak.
            A 9/11 azért is jó példa, mert a történelmileg példátlan merényletről pillanatokon belül, világbotrányként fog „kiderülni” (elterjedni) az igazság, drámai önvizsgálatra és mentalitásbeli változásokra késztetve az embereket és a politikát mindenütt.

Attól tartok, OV tudja, mi a helyzet a hivatalos 9/11 sztorival. De ő mint született öntelt konspirátor nem az egyenes, őszinte vonalon megy – pedig azonnal teljesülne olthatatlan vágya a „jelentős történelmi személyiség” szerepre. Hanem szerinte is ilyen a világ, ez a pálya, itt kell ölnöd vagy halnod. Korporatista maffiózóknak, gigapofátlanoknak és oligarcháknak áll a világ, nosza csináljuk meg mi is, Simicska Lajosom, ugyanazt, amit a legdurvább, „legsikeresebb” nyugati szemetek. Nehogy már itt ne magyar szemetek uralkodjanak.
            OV a kezdet kezdetétől a nem túl világos víziókkal rendelkező, nettó hatalmi aspiráció embere. A kényszeres „ön”-érvényesítés vitte, igaz ügy mellett csak e hatalmi logika alapján, véletlenül állt. Ezt jelentette az ő mindenkori „pragmatizmusa”, akár éles nyelvű fiatal szélsőlibe­rális­ként (89-92), akár dinamikus középnemzeti polgári pártvezérként (98-02), akár kiégett nemzetvezetőként, a haza egyedüli rátermett, minden hájjal felkent megmentőjeként (10-14). Bámulatos, hogy aki ekkora személyes hatalomra tud szert tenni, az hogy lehet ennyire koncepciótlan, eredetietlen, kisstílű kishamis.
Semmiképp sem szabad gyűlölni. Amúgy se, de OV különösen veszélyeztetett faj: rengeteg gyűlölet vetül rá, jobbról-balról, alulról-felülről. Ez egyrészt minden embert tönkretesz. Másrészt annál szörnyűbbet nem nagyon tudok elképzelni, hogy – ebben a gőgös cenk formájában – mártírrá váljon. Inkább engedjük vissza a normális emberek közé, hadd legyen már egy kicsit kisebb, szabadabb ember, ismerje meg a normál magánemberi lét nehézségeit és szépségeit. – Szia, Viktor, üdv a fedélzeten, tudjuk, túl vagy már a traumán, hogy 170e a nettód, mint a többieknek, de ne bolygassuk, épp eleget síboltál már magadnak, az apukádnak, a feleségednek, a haverjaidnak, tedd magad hasznossá. Próbáld elviselni, hogy ezentúl nem a te akaratod érvényesül, hanem a közös bölcsesség.

Szózat a rút új világrendhez

Ha a többség lepattant, sötét és frusztrált, akkor hogy érezheti jól magát bárki is?
Bárhova nézel, lelki, szellemi és gazdasági nyomort látsz, de te jól vagy, mert neked megvan a tutid?
Milyen méretű és kiterjedtségű frusztrált, kriminális, rabszolga, magatehetetlen, kizsákmányolt, munkanélküli területet és népességet akarsz? Hol és kik legyenek ők? Milyen biztonságtechnikai, kommandós- és fegyverarzenál, milyen rendőrjárőr- vagy smasszer­mennyi­ség, milyen hosszú szögesdrót-aknamező-szögesdrót-kerítés mögött vagy előtt érzed még vagy már jól magad? Hányas fokozatig mehet, mely népesség, térség hány %-ának lelki, szellemi és gazdasági nyomora – hogy már tényleg fenyegetve érezd magad? A gyerekedet, az otthonodat, a munkahelyedet? Környezetünket, hazánkat, Földünket?
99? – ha Te még az 1 %-ban vagy?
Te mitől vagy egyáltalán cinikus? Ha egyszer a 99 %-ba tartozol, akkor miért támogatod az 1 % (a 0,5, a 0,000911 %) ideológiáját? Hátha Te is „be”-kerülsz? És talán meghallhatod egyszer OV gyevi bírót, amint nem épp egy „kifelé” szóló „píár”-hamisságot öblöget a torkán? Sőt, talán egyszer megpillanthatod George W. Bush érzelmi és szellemi fogyatékos, háborús bűnös tömeggyilkost is, amint épp nem zavaros a tekintete?
A jól működő rendszerben a vagyon és a munka nagyjából egyenlően, demokratikusan van elosztva. Minél magasabb az anyagilag nem szorongó, sok lehetőséggel bíró, sokoldalú, remény- és kedvteli emberek aránya, annál hatékonyabb a rendszer, annál gondosabb, kreatívabb a munka, annál több az érték, annál szabadabban áramlik-szorzódik, annál magasabb mindenkinek az életnívója, annál biztosabb lábakon áll a gazdaság.
A gazda(g)ság a kultúra része. A kultúra az, hogy a lassan félisteni (természetátalakító) képességű emberek, igen különfélék, harmóniában élnek az isteni természettel, egymással, és ezért maguk is isteni természetűek lesznek. Konfliktusok mindig lesznek, nyugodjatok meg. Viszont a szolidaritás hiánya butaság és gazdasági-lelki deficit. Egyetemes és helyi szinten egyaránt.
Ha kiteszed azt a gyereket a jó osztályból és a rosszba teszed, a rossz osztály leuralja az iskolafolyosót. Ha a rossz osztályt kiteszed az iskolából, akkor a rossz iskola betör a jó kerületedbe. Ha a rossz kerületet magára hagyod, bosszút áll városod közbiztonságán, és így tovább, terjeszted az otthontalanságot, a romlást.
Ahogy a költő mondja: „Csak neked nem lehet jó, csak a te családodnak, osztályodnak, iskoládnak, cégednek, pártodnak, népednek, hazádnak, istenednek, világegyetemednek. Csak úgy mondom.”

Gyakorlati következtetések

Világgazdaságilag, azaz Geo Bio isten(nő)nek tetszőn fogalmazva: ha azt veszed észre, hogy háromszor, ötször, tízszer jobbak az anyagi lehetőségeid és/vagy politikai hatalmad, mint a környezetedben élőké, akkor kezdesz elszállni, nem felelős viszonyban lenni a környezeteddel: vegyél vissza, és élj. Minél hatékonyabban adod át a környezetednek, amit tudsz, annál intelligensebb lesz a környezeted, s benne te. És: nem mester az, akit nem haladnak meg a tanítványai.
Reménytelenséget, ostobaságot, lepattantságot akarsz a környezetedben? Ne engedd, hogy beinduljon a háborús láncreakció, ahol valaki több „jogot” vindikál a saját létezésének, mint embertársáénak. Ahol a pénz nem kapcsolódik szépen, simulékonyan az élet értékeihez, ott a pénz a „felsőbbrendűség” vindikációja és politikai érvényesítése: fasizmus.
„Mindenkinek annyi pénz (hatalom, tudás, idő), amennyit csak össze tud harácsolni” – ez az az elv, amely akadályozza, hogy a pénz érzékeny lényként kövesse, segítse, termékenyítse az értékek szabad áramlását és összeszorzódását. Ez a szociál­darwinis­ta elv a permanens polgárháború és világválság ideológiája, a világ minden pontján érzékelhetők rossz hatásai. A mai világgazdasági recesszió a teljesen megőrült állami-multi-maffiózás „diadala”, amely maga alá gyűri a gazdasági, jogi, politikai és egyéb intézményrendszert, az egész hivatásos társadalomszervező potenciált. Fölfele igazodó, ez esetben túlfizetett, gazdaságilag függő bürokraták – nem pedig hivatásukat, feladatukat eredetien és hatékonyan ellátó emberek – igyekeznek az önjelölt felsőbbrendűeket maximális profizmussal kiszolgálni. Távol tartják a démoszt attól, hogy beleszólhassanak a nagyok dolgába. Épp abban nem érdekeltek, hogy a nép okosan szólhasson bele. Ellenkezőleg, ők mondják meg a népnek, hogy nem szólhat bele, mert nem ért hozzá. A főmafferek és bürokratáik semmiféle komoly tudást nem osztanak meg a néppel, a laikusokkal, a civilekkel, a lehúzandó arctalan balekokkal. Számukra a tudás az eltitkolásának mértékével arányosan számít komolynak, tehát ezért is csak mellébeszélnek „kifelé”, felénk, kedves embertársaim.

A pénz különleges érték, amennyiben egyetemes értékközvetítő. Összeveti az egy óra munkát az egy kiló banánnal és az egy leckényi tanulnivalóval; közös rendszerbe vonja a közös rendszerbe vonhatatlant; a pénz a varrógép és az esernyő találkozása a boncasztalon. De csak mint a nem pénzbeli értékek közvetítője értelmes. Minden extrém pénzkoncentráció szegényíti a rendszert. Különösen magánkézben. A tízszeres, százszoros, ezerszeres jövedelemkülönbségek mögött jogilag, politikailag támogatott és védett bűnözés áll. Piacon, közszférában egyaránt. Egy nemzetgazdaságon, egy cégen belül éppúgy, mint a világgazdaságban. Az semmilyen rendszerben nem kóser, hogy a „felsőbbrendű” amerikai Nike-juppik milliárdokat keresnek, a konkrét cipőket csináló vietnami munkások pedig milliomodannyit. A pénz mint vagyon, mint értékközvetítő funkciójától elvont, mint még több vagyon koncentrációjának eszköze egy kézben: pszichológiai és gazdasági betegségtünet egyben. Automatikus, progresszív adót, avagy negatív kamatot kell kivetni rá. A nyugati monopóliumokat, újkorporatizmust, neo-neo-neokolonializmust és bürokráciáját természetes, mindenütt jelenlevő demokratikus érzületnek és felelősségnek kell ötletesen, gyorsan, könnyedén integrálni egy az egész rendszer, minden lény jólétét, szabadságát kibontakoztató filozófiába és intézményes működésbe. Szinte mindenhol megvannak ennek is a hagyományai, Nyugaton és Keleten is. A demokrácia erői természetesen hatalmasabbak.

A profitmaximalizálás elve. Politikailag: a kizsákmányolás elve. Etikailag és kriminológiailag: az embertársak átverésének, kihasználásának, meglopásának, kirablásának elve. Szociálpszichológiailag: a konspiratív paranoia és a tehetetlen depresszió eszkalálásának elve. Költőien: minden embertársam arculcsapásának elve.
Gazdaságilag: az üzletbe lehetőleg minél több értéket tegyél bele te, én meg minél kevesebbet. Én minél többet nyerjek, „azaz” te minél többet veszítsél az üzleten.
            Persze, van olyan üzlet, ahol mindenki jól jár, megtalálja a számítását, csak ott a résztvevők értelmesek, és nem a profitmaximalizálás elvének agresszív, sunyi, arcátlan és háborús stratégiáját követik.

A szabad verseny. Játékos piacot (bármit) és nem háborúsat. A játék (elemi egzisztenciális funkciók) a háború (elemi egzisztenciális fenyegetettségek) ellentéte. (A béke csak a régi háborúra emlékszik és az újra vár.) A játék mindent tud, amiért a háborút preferálhatja valaki. A döntő különbség, hogy a háborúban kötelező a bűn, a játékban tilos. A kettő persze sok helyütt egymásba mosódik (pl. a szexualitás jellemzően ilyen tud lenni, nemkülönben a kapitalizmus). De a különbségeik is nagyon világosak tudnak lenni, pl. a fociban lényegében mindenki csodálhatja, hogy valakit nagyon, de nagyon csúnyán átvernek, ez ráadásul igazságos, mert kölcsönösen elfogadott szabályok alapján történik. A piacon, a politikában, az életben általában viszont ez (hogy valakit nagyon, de nagyon csúnyán átvernek) tipikusan szenvedést generál, és/mert igazságtalan, mert a szabályok nem kölcsönösen elfogadottak, avagy nincsenek, „mindent szabad”. Ezek következménye a tömeges bizalmatlanság, csalódottság, egzisztenciális fenyegetettség, bosszú, gyűlölség, cinizmus – ami sohasem jövedelmező gazdaságilag, ha elég nagy rendszert veszel alapul.

A nagy jövedelemkülönbségeket támogató rendszer egymás elleni konspirációra és háborúra sarkallja az embereket és a társadalmi csoportokat. Az ilyen rendszerekben mindig „túl nagy a tét”, ami „legitimál” minden bűnt. „A vagyonhalmozás a bálványimádás legrosszabb formája. Semmilyen bálvány nem tudja olyan alantassá tenni imádóit, mint a pénz” – mondja Andrew Carnegie, a történelem egyik legnagyobb szupermilliárdosa. „A pénz csak mint nála mérhetetlenül értékesebb dolgok szolgája hasznos.” A romantikus és baloldali kritikákat Erich Fromm foglalja össze a legtömörebben: to be or to have. Minél erősebb a bírvágy, annál gyengébb az adott létlehetőségekkel élés. Ezek egymás tünetei, oda-vissza ható, egymást erősítő vagy gyengítő alternatívák-beállítódásrendek. Pszichológiailag: kompenzáció, pótcselekvés, az üres, értelmetlen élet és személyiség kényszeres önigazolása. Édeskevés közük van a tényleges emberek tényleges vágygazdálkodásához.
            A demokrácia gazdaságilag a leghatékonyabb. De az egyre növekvő és mindent elfojtó jogi-procedurális-bürokratikus rákosodásnak, a szabályzó és ellenőrző rendszerek burjánzásának semmi köze a demokráciához (ez csupán az ürügy), épp ellenkezőleg – ezt pl. Galbraith meggyőzően fejtette ki –, ezek a gazdasági, társadalmi és mindenfajta életet fojtogató szuperparaziták.

A kényszeres politikai-gazdasági hatalomnövelés, a „saját” mindenekfölötti ontológiai kitüntetése, minden „idegen” iránti nemtörődömség vagy ellenségesség – ez a fasizmus, a hülyeség, a gonoszság. Nem fölvenni a hülyeséget, gonoszságot; kicselezni, nevetésbe fullasztani – ez a legnagyobb hatalom, és a sikeres, boldog ember, közösség egyik első számú ismérve. Azt az érdekedet, hogy mindenki értelmes, felelős, okos, érzékeny, penge és jó fej ember legyen a környezetedben, a lakóhelyeden, az országodban, épp „idegenekkel” beszélgetve tudod a leghatékonyabban érvényesíteni; a legnagyobb hatótávolságba eljuttatni az örömhírt, hogy vannak még normális, felelősségteljes, okos és kedves emberek.

A nők jelentősége

Különösen az érintett nők figyelmét hívnám fel arra, hogy ennél azért több kell a boldogsághoz, mint hogy ezeknek a kínos kompenzálógépeknek, pöffeteg tökfejeknek, akiknek semmi más nem jut eszükbe, mint „minél több pénz és hatalom csak nekem” púroljátok magatokat. Ennyire ostoba, igénytelen kurvák nem lehettek. Nézzenek már jobbnál jobb európai és amerikai filmeket! Hallgassanak már jobbnál jobb zenéket, annyi van! Legyen már fogalmuk a populációgenetika, vagy a McKinsey-jelentés (Nemzetközi Tanulói Teljesítményértékelő Program), vagy a női derék/fenék arányra irányuló kutatások izgalmas eredményeiről! Járjanak már kirándulni a gyerekekkel! Olvassanak már egy kis irodalmat! És tudjanak táncolni!
            Hamlet csak néz: tényleg az anyukája Claudiusra optált? Aki nemcsak küllemre visszataszító, de együtt nyírták ki sutyiban a igazságos, fess, egész népe által szeretett királyt, az apukáját? És: tényleg ne lenne tisztában az anyukája azzal, hogy ki a jog szerinti trónörökös? Hogy jól felkészült-e e feladatra? Na és szerelme, Ofélia, a királyné-esélyes? Neki nem tűnik fel, hogy az apukája, Polonius, a profi főbürokrata a mocskot szolgálja? Neki nem tűnik fel, hogy nem Hamlettel van a baj, hogy kizökkent az idő, a bűn került hatalomra? Miért nem természetes szövetségese ez az amúgy erényes, intelligens leányzó ennek a nagyjából minden szempontból rendben levő csávónak, s vele a jogszerűségnek és az igazságosságnak? Mi akadályozza, hogy megértse a napnál világosabb célzásokat? Ha már magától nem jön rá?

Szeresd felebarátodat; szabadság, egyenlőség, testvériség; a magyar nem volt, hanem lesz

„Semmilyen rendszerbe nem építhetők be automatizmusként a szabadság gyakorlásának garanciái” – mondja (sokak között) Michel Foucault társadalomfilozófus. Az emberi társadalmak túl bonyolult rendszerek ahhoz, hogy a tökéletes működést formálisan biztosítani lehetne. Az elvileg legdemokratikusabb politikai-jogi szabályozás mellett is működhet korrupt gyakorlat. De van jó szabály, jó törvény, jó elv.
A 2x-es szabály, törvény, elv azért jó, mert kényszeríti a döntéshozókat, minden közintézményi szereplőt a társadalmi szolidaritásra. Ezért gúnyolódik, ezért legyint az igazságtalan rendszer minden kiváltságosa, közvagyonlenyúló professzionalistája erre a javaslatra. A társadalmi szolidaritás neki üres lózung, ő nyíltan szociáldarwinista. Erre szocializálódott, belekényelmesedett, életformát kéne váltania. Sokkal kevesebbet keresne – na persze nem a többieknél, csak a mostaninál. De vigasztalja, hogy sokkal többet keresne, mint a többség most.
A 2x-es szabály, törvény, elv azért jó, mert egyszerű, könnyű betartani. Nem kell hozzá jogszabályhegy, gigaapparátus és azt ellenőrző megaapparátus és az ezeket ellenőrző, már kinevezésük körülményeiben is korrupt vizsgálóbizottságok, nem burjánzik egy újabb rákos daganat az élet megfojtására. Jöjj, napsütés, jöjj, szellő, jöjj, vihar, jöjj, napsütés. Gyere, gyermekem, ember-, polgár-, honfi-, munka-, osztály-, elv-, sport- és egyéb társam, térj be hozzánk, drága vendég, tündökölj ránk, fényözön. A kultúra – a valódi gazdagság, a jól működő gazdaság első számú feltétele – azt jelenti, hogy frankó dolgokat csinálunk, tömegesen, szinte mindenki jó valamiben. Nincs kultúra permanens háborúban. Az élet és a demokrácia sokszínű, izgalmas, érzéki, intelligens és boldog; a nihilizmus és a fasizmus kétszínű, unalmas, érzéketlen, ostoba és boldogtalan.
A 2x-es szabály, törvény, elv azért jó, mert felismerteti az „önző” zombikkal, hogy ez a Föld, az Édeni – nem pedig a vogonok bolygója. (Galaxis útikalauz stopposoknak: „Vogonok: nagyhatalmú kozmikus bürokratabirodalom… Ők robbantották fel a Földet, éspedig jogszerűen, mivel útjában volt egy csillagközi bekötőútnak, és a jelzett időpontig senki nem emelt hivatalos kifogást a határozat ellen az illetékes helyen, az Alfa Centauri egy erre kijelölt bolygóján…”)
Széles körű társadalmi konszenzust jelent. Szakmai és politikai kitisztulást. Minden felfrissül. Nem bénítja az intézmények működését ez az oligarchikus-bürokratikus szabotázs. A tömény reménytelenség, ami a többséget ma nyomja, szétoszlik, mint a hajnali köd a reggeli napsütésben.
Eleve a többségnek azonnal felmegy a fizetése. A szűk „elit” pedig megtapasztalja a normál emberi kondíciókat. Ki így, ki úgy tanul élni új hazánkban.
Ez a könnyed lépés nemcsak a rendszerváltást hozza el végre. Ezzel az összes magyar szabadságharc és népfelkelés győz. Megtörténik végre a honfoglalás. Miénk e föld, erdő, mező, kalásza, virága nékünk terem. Legyen sokszínű! Nehogy már lennie kelljen kedvenc színemnek, amikor egymás mellett szeretem igazán a színeket! Eleve már az árnyalatok miatt sem lehet megnevezni egyetlen színt! A fény is sokszínű!
Valamint a demokratikus erők büszke mosolya az önjelölt hatalmaskodókra, a hübrisztől begőzölt fontoskodókra, akik semmi mással nem foglalkoznak, mint az egész jogi és pénzügyi rendszer maguk alá gyűrésével. Pl. az Egyesült Államok vagyoni helyzete különösen az utolsó 20-30 év huzamos tendenciája következményeképp ma a következőképp fest. A lakosság alsó 80%-a birtokolja az összvagyon 7%-át. A legfelső 1% birtokolja az összvagyon 40%-át. –  Semmiképp sem szabad beengedni Európába ezt a megalomán „stílust”, ill. amennyire benn van, annyira gyorsan kell visszaszorítani.
A max 2x-es bérszorzó a közszférában törvénye elindít a helyes úton, de természetesen nem old meg egy csapásra mindent – ilyen megoldás nincs. Még a megváltás sem olyan, hogy utána minden „tuti”, és többé semmit se érdemes csinálni. Az örömnek alkotórésze az erőfeszítés, a boldogságnak a vágy, a szabadságnak a szabály, a megoldásnak a probléma, a látásnak a vakfolt, a sikernek a kudarc lehetősége stb. Ahhoz viszont elég mélyreható és radikális, hogy új korszakot vezessen be. Hogy mindenki világosan érezze: a központi ideológia mindenki elvi egyenlősége. Nem pedig a bürokratikus-despotikus agresszió és pofátlanság felsőbbrendűsége, „jogállami” diktatúrája.

A klasszikus magyarság, a klasszikus kereszténység és a klasszikus baloldal egyaránt helyi szegény-párti, mert egyetemes gazdagság-párti. Mert tudja, hogy az az ország, ahol a többség nagyon szegény, az gyenge ország, azt kizsákmányolják, kincseit elherdálják, azt tulajdon lakói elhanyagolják. A klasszikus magyarság, a klasszikus kereszténység és a klasszikus baloldal elnyomott-párti, mert szabadság-párti. Mert tudja, hogy ahol a többség elnyomott, becsapott, csalódott, elhagyatott, kisemmizett, tehetetlen, ott nem szabad, nem felelősségteljes, nem kreatív, nem bátorító, hanem frusztráló a közösség. A klasszikus magyarság, a klasszikus kereszténység és a klasszikus baloldal tipikus demokrata, mert tudja, hogy a szélsőséges gazdasági és szociokulturális különbségek és a vele járó szélsőséges szegregáció destabilizálják, ellenségessé, kommunikációképtelenné teszik az országot, a társadalmat, a magyarokat.
            Ezek azok az értékek, amelyeket minden mai magyarországi parlamenti erő is (legalább „kifelé”, hivatalosan) támogat, de még inkább támogatnak a politikai akaratérvényesítésre képtelen, hatalmatlan és pénztelen tömegek.

A 2x-es törvény hallatlan előnye, hogy leállítja a pártháborút (nem a versenyt). Kikerüli a káderpolitikai kataklizmát, az intézményrendszer feldúlását, a véres forradalmat. Ha mindenki csinálja a dolgát, immár szépen, szakma- és közösségielismerés-centrikusan a 2x-es rendszerben, akkor semmi felfordulás nem lesz.
Egy másik hallatlan előnye, hogy pontosan kijelöli az antidemokratikus erőket. Ez rendkívül egyszerűen bizonyítható: Ellenőrizd a következő következtetések helyességét magadon és bárkin: Ellenzed a 2x-es törvényt? Akkor havi 150e felett van a nettód. Vagy fordítva: Havi 200 felett van a nettód? Akkor ellenzed a 2x-es törvényt. Ennyi. (A 150-200e közöttiek nyilván a határeset.)
Az őszinteség, avagy a szavak helyes használatának forradalma. A szabadság, egyenlőség, testvériség ugyanis továbbra is vezérlő csillagzat hivatalosan Euroatlantiában. A 2x-es törvény pedig az egyenlőség elvét fordítja le a legegyszerűbben a jog és a gazdaság közérthető nyelvére (melyek amúgy nem az egyszerűségükről és közérthetőségükről híresek).

A 2x-es törvény aktuálpolitikai előnye a legevidensebb: az nyeri a választást, és lesz először igazán, tartósan legitim, a túlnyomó többség által elismert politikai erő, amelyik keresztülviszi a 2x-es törvényt. Mi sem könnyebb ennél: a választópolgárok túlnyomó többsége, minden 150e nettó jövedelem alatti evidensen támogatja. És fölötte is sokan. Minimum 80%.

Ezt a könnyed, gyors, mély, igaz rendszerváltást választanám. Nem az erőszakot, a kataklizmát, ami hirtelen fog kitörni (és ez világszinten is érvényes), ha a jelenlegi kevély egyenlőtelenség-növelő kurzus megy tovább.
A hagyományos intézményrendszer nagyjából használható.  Csak az igazságtalan különbségeket és egyenlőtlenségeket erőltető politikai-jogi-gazdasági hatalmaskodás, és az ezzel járó korrupció és bürokratizmus nyomja agyon, teszi működésképtelenné. Ezt pedig a 2x-es elv törvényerőre emelkedése a legmélyrehatóbban, varázslatosan teszi helyre.
A könnyed nem felelőtlent jelent, ellenkezőleg. Hanem az ellentétét annak a depresszív, képzeletszegény, rút, unalmas, gőgös, korrupt, életellenes, világtalan világnak, ami a mai „hivatalos” politikai, állami, központi, hatósági, hivatali, közéleti stílus – ez a legfelelőtlenebb. A mostani kurzus „csak” beteljesítője a rendszerváltásnak és annak a szociáldarwinista szemléleti fordulatnak, ami „a szocializmus” válságával következett be. Orbán és halálfalói egy lépéssel tovább mentek, de ugyanazon az antidemokratikus úton. (Eddig ketten nyúlták a démoszt, most csak a döbrögiek.)

Konkrétan

Egyetlen mentsvárad az MSzP? A másik oligarchia? A rendszerváltás kudarcának másik főszereplője, végig, aztán a Fidesz egyeduralomra segítője? A Fidesz csak úgy tudta megcsinálni ilyen simán ezt az utolsó négy évet, hogy az eddigi általános gyakorlatot folytatta egy fokkal intenzívebben. (A Magyar polip amúgy kitűnő elemzéseinek vakfoltja, hogy az egészet a Fideszre kenik.) Az MSzP nem érdekelt semmiféle komoly fordulatban. Nekik az is tökéletes, ha 4 év múlva jönnek. Ellesznek addig. Ha időközben jön a balhé, akkor is ők a kézenfekvők, és még hálásak is lehetünk nekik, hogy folytatódik a puha antidemokrácia. Másfelől számoljunk. Hacsak nem jön valami nemtudommi, akkor: Fidesz 50%, MSzP 35%, Jobbik 15%, LMP pár % körül. Tkp. bárkire szavazol, a Fideszre szavazol. Az eddigiek folytatására. És nem utolsósorban: az általuk és saját győzelmük érdekében módosított választási törvényre.
Viszont ha az áprilisi választástól semmiféle komoly demokratikus fordulatra nem számíthatunk, akkor, erre, ne szavazzunk. Jöjjön inkább egy kis közvetlen demokrácia, ami annyit tesz, hogy jelezzük: nem, ne egy törpe minoritás, vagy egyetlen vezér birtokoljon minden döntéshozói és végrehajtói hatalmat. Nem engedjük tovább, hogy nélkülünk döntenek rólunk, hogy tovább monopolizálják a döntéseket, a közpénzeket, a közvagyont, miközben közintézményeink, kultúránk és mi magunk egyre szegényedünk.
Ezt az országgyűlési választás napján kell kifejezésre juttatnunk. Mert az a demokratikus matematika napja.
Még mindig.
Az evidens ellenvetés a nem-szavazással szemben: a kizárólag a Fidesz által megszavazott új (2011-es) választási törvény legdurvább kitétele, hogy eltörölte a minimum 50%-os részvételi arányt, és egyáltalán nincs érvényességi küszöb. Eszerint ha tízen szavaznak az egész országban, akkor is érvényes az országgyűlési választás. És ha pont a demokratikusabb erők nem szavaznak, akkor pont a vasfejű pártvazallusok, elkötelezett párthívők és hamistudatú szerencsétlenek fogják meghatározni a választás kimenetelét. Aki szerint a szocializmus jobb (volt), az a megtévesztő nevű MSzP-ra szavaz; aki elsősorban az etnikai tisztogatásban hisz, az a szintén megtévesztő nevű Jobbikra szavaz (mely a náci jelleget leszámítva inkább narodnyik-baloldali); aki a sunyi és nyílt, mindenekfeletti „önzést”, „ön”-érvényesítést tartja sikeres modellnek, az a kétszeresen megtévesztő nevű Fideszre szavaz. Ezek együtt a legjobb ellenkampány mellett is a szavazásra jogosultak harmada.
Ezt sajnos nem tekinthetjük demokratikus jogszabálynak, törvénybe iktatása sem volt az. Lehet, hogy „jogszerű” volt, de a létező legdemokráciaellenesebb. Törvénytisztelők vagyunk, de még inkább demokráciatisztelők. Az egyre nyíltabban demokráciaellenes jogalkotásra a démosznak valahol azt kell mondania: nem. Nem asszisztálunk tovább „jogszerű” kisemmizésünkhöz. Az országgyűlési választás a legmegfelelőbb, tkp. az egyetlen természetes alkalom ennek kinyilvánítására. Annak kinyilvánítására, hogy nem birkák, vágómarhák vagyunk, nem lehet velünk akármit és akármeddig megcsinálni. Kirekeszteni minden döntésből, belekényszeríteni hamis „választásokba”.
Ha az országgyűlési választáson nem vesz részt a többség, a választópolgárok legalább fele, az nem ér. A választástól való távolmaradás ugyanis elsősorban azt jelenti: nincs olyan lehetséges parlamenti erő, amelyre bízvást igent mondana a szavazó. Ha a polgárok többsége távol marad, az azt jelenti, hogy a (lehetséges) parlamenti erők a többség számára nem jók, nem demokratikusak. Különösen, ha megszüntettek minden érvényességi küszöböt, a közvetlen demokratikus kontroll legerősebb formáját. Ám a demokrácia erősebb, mint a jog: a matematika is mellette áll. A nagyon egyszerű, demokratikus matematika, ha úgy tetszik, az erőfölény matematikája a következő eredményt adja ki: ha az 50%-os részvételi minimumot továbbra is érvényesnek gondolja a többség, akkor az érvényes is.
            Tehát ha a részvételi arány nem éri el az 50%-ot, nem érvényes az áprilisi országgyűlési választás. A demokratikus erők, a váltást akarók nem szavaznak önnön balsorsuk végtelenítésére. A szavazástól való távolmaradásukkal jelzik, hogy nincs hiteles pályázó, hogy kételkednek abban, hogy demokraták kerülnek a törvényhozásba, hogy igazi változást hoznak. Minél kevesebben szavaznak, annál világosabb az üzenet, akármit mond is 0. Viktor törvénye egy országgyűlési választás érvényességéről.
Elég a negatív szavazatokból, a (kevésbé) rossz támogatásából, a (kisebb) korrupcióra leadott szavazatokból. Nem kell, nem szabad belemenni többé a double bindba, a csapdába, ahol két vagy akárhány rossz közül „kell” választani. A csapda, további vergődésünk, bénaságunk, szenvedésünk –  és a szabadság, a felfrissülés, az élet beindulása között kell választani áprilisban.
            Ha simán szavazol az eddigiekre, akkor az eddigiekre szavazol.
            Ha nem szavazol, akkor egy egyszerű, mélyreható, demokratikus váltásra szavazol.
            Senki sem érdekelt a parlamentáris válságban, az intézmények szétrombolásában, a káoszban és az erőszakban. De 50%-os részvételi arány alatti választás esetén 1. második forduló van 2. általános obstrukció van, állampolgári engedetlenség, passzív rezisztencia, sztrájk, bársonyos forradalom: nem tekintjük legitimnek a parlamentet és a kormányt. Begyorsulnak az események.
            Mindannyiunknak fontos dolga, munkája van, nem akarjuk elvégezni az ő dolgukat. Nem akarjuk megrohanni a Téli Palotát, az MTV székházat, lefejezni a szinte teljes(en korrupt) politikai-intézményi irányítást, nem célunk az ex lex állapot, csupán garanciát kell kapnunk arra, hogy az eddigi korrupt és antidemokratikus stílusban nem folytathatják tevékenységüket. Olyasmit kell követelnünk, kiharcolnunk a választás előfeltételeként, amit a lakosság túlnyomó többsége támogat, különösen, ha egyetlen parlamenti erő sem képviseli. Jónéhány ilyen egyszerű, gyors, mélyreható és demokratikus váltást jelentő követelést kell megfogalmazni, és a legjobba(ka)t ultimátumként érvényesíteni: Mi, a legalább 80%, arra szavazunk, aki ezt törvénybe iktatja. (Pl., először is: aki visszaállítja az 50%-os érvényességi küszöböt.) Ha nincs ilyen politikai párt, képviselőjelölt, akkor nem szavazunk. Ha elég sokan nem szavazunk, nincs érvényes választás.
             De egy 80%-os biztonságú parlamenti győzelemre gyorsan fog jelentkezni egy politikai erő. Pl. ha a 2x-es törvényt beiktatják, nyugodtan szavazhatunk, mert ez a törvény kizárja az eddigi politikai gyakorlatot: épp a lényegét változtatja meg, a méregfogát húzza ki.





[1] ’Ez a törvény természetesen nem old meg mindent. Eleve ma minél magasabb valakinek a fizetése, annál kisebb hányada a fizetése mindannak, amit ő a közvagyonból egyéb formában kap, megszerez, kisíbol. De a legfontosabb dolgot világossá teszi: új, demokratikus rendszer kezdődött. A magyarok megelégelték, hogy a politikai és közintézményi elit mással se foglalkozott már, mint a köztulajdon, a közpénzek és a közhatalom lenyúlásával és kisajátításával, ezért nem végezte rendesen a dolgát. A 2x-es törvény szimbolikusan és anyagilag is jelzi az új trendet, az új, demokratikus filozófiát. Maffiózni többé nem érdemes a közszférába menni, ahol viszont végre mindenki csinálhatja a dolgát, nem megy el az emberek kedve, hogy a rendszer a munkát alig díjazza, az antidemokratikus hatalmi konspirációt és a korrupciót pedig busásan.’

5 megjegyzés:

  1. Pls. egy executive summary-t (lásd a 444.hu cikkeinek elejét, de most már a guardiantól a dailymail.co.uk-ig mindenki csinálja).
    Meg van egy mondás, hogy aszongya: a kevesebb több lett volna. Semmiképpen sem lehetett volna ezt ötöd ilyen hosszan megírni?
    Elkezdtem olvasni, majd átfutottam, de erre egy nagyon-nagyon komoly szerkesztés, vagy legalább egy baráti peer-review ráfért volna. Ez így publikálhatatlan.
    És akkor még nem kezdtem el a tartalmi kritikát. Az alap kiindulópont rendben van, ezen kívül nagyon komoly félreértések, ellentmondások vannak benne.
    Néhány: miért gondolkodna ugyanúgy mindeki 150k nettó alatt? Miért gondolja a szerző, hogy ők mintegy osztálytudatra ébrednek és rájönnek, hogy nekik mi a jó és az éppen egy konkrét pénzügyi koncepcióhoz kapcsolódik? Miért gondolja, hogy mindenki materiális alapon szavaz?
    Melyik magyar *állami* vállalat működik is jól (és korrupció mentesen) ami alapján a szerző szerint a közösségi vállkozás olyan jó? Értve ezalatt, hogy nemzetközileg is versenyképes? Én inkább azt látom, hogy a MÁV még a magyar szolgáltatásokkal (pl. éttermek, szállodák szolgáltatásai) összevetve is szar, nemhogy a svájci vasutakkal. A sorrend tetszőlegesen folytatható egyéb állami, önkormányzati szolgáltatással.
    A magas fizetésnek általában van egy egyszerű oka (bár kétségtelenül a felső vezetés javadalmzása eltúlzott lett), ti. ha a munkaerő piac mási szereplője többet fizet, akkor, ahhoz, hogy megtartsam a jobb embereimet, akik el tudnának menni (értékelné őket a piac), akkor fizetni kell nekik, hogy maradjanak. Ellenkező esetben csak a hülyék maradnak, akiket mások nem akarnak felvenni több pénzért. Ha a jobb magyar orvosok elmehetnek Londonba évi 100,000 fontért, akkor ki fog maradni itthon évi 6,000 fontért?

    NB: az, hogy a munkaerőpiacon sokat racionálisan gondolkoznak és reagálnak a pénzügyi ösztönzőkre, egyáltalán nem jelenti azt, hogy náluk pártválasztáskor is ez a domináns (bár jelentős tényező lehet, a kevésbé elkötelezetteknél).
    Stb., stb.
    Iso raz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez volt a legrövidebb változat, de bárkitől szívesen látok executive summaryt :)

      Törlés
    2. Pont annyira hosszú, amilyen távolságban van a mai mainstream közhelyektől. Kár, hogy nem olvastad -- minden kérdésedre benne van a válasz.

      Törlés
  2. 13 érv a nem-szavazás, mint a rezsimek megdöntésének módszere mellett: http://fubarandgrill.org/node/1172

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Avagy képileg kifejezve: http://twitpic.com/9keion/full

      Törlés